Kedves Szülők! Ti mit gondoltok vagy gondolnátok akkor, ha a fiatok barátnője többnyire hétvégén mindig ott maradna nálatok?

Itt nem az anyagiakon van a hangsúly. Szívesen látom a gyerekem barátnőjét/barátját, de nem egész hétvégén, és gimis korban nálunk nem aludhatnak.

A szüleim nekem sem egnedték, hogy tizenévesen felnőttet játszak. Ilyenkor a tanulás az első ha van valakid, ha nincs. Később meg mégis miért vittem volna bárkit anyámék nyakára? Ha együtt akarnak lenni, teremtsék meg a feltételeket hozzá, ahogyan én is tettem a férjemmel. Nem ördögtől való az önállósodás :) Abszolut nem lett emiatt rossz kapcsolatom a szüleimmel, sőt, hálás vagyok nekik, hogy így neveltek.

A szülőknek nem kötelességük idegen gyereket befogadni a saját házukba. Azt a helyet magunknak teremtettük meg, a mi családunknak. Nyilván egy fiatal pár se szeretné, ha a saját lakásában minden hétvégén vendégül kéne látni a másik párjának a szüleit. Nem a mi családunk, nem is pofátlankodunk oda.

"Pptomi, heti 80-90 óra munka azt jelenti, hogy napi 16 órát melózol hétköznap, plusz még tízet hétvégén. Ilyen munkarendben te csak aludni jársz haza, a családod (ha van egyáltalán) semmit nem lát belőled, és ilyen hétvégébe nem fér bele búvárkodás, max a helyi uszodában.:DD Ha már lódítasz, legalább számolj. És oszd az észt a munkahelyeden, ahol állítólag az egész nyomorúságos életedet töltöd."

Egy hét 168 órából áll. Valóban sokszor van úgy, hogy 14-16 órát dolgozom. Ez azért van, mert munkamániás vagyok, mellette maximalista. Ezt csak az tudja milyen, aki szintén ilyen beállítottságú. Nem érzek fáradtságot. A nyomorúságos munkahelyemet nem cserélném el, én választottam és köszönöm, de elégedett vagyok vele. Amellett, hogy sokat dolgozom, megtehetem azt, hogy akkor menjek el kikapcsolódni, amikor jónak látom. Magamnak dolgozom a saját cégemben, nem másnak. Belefér az időmbe a búvárkodás mellett sok egyéb is.

Igen elkanyarodtunk a kérdéstől.

"Egy hét 168 órából áll. Valóban sokszor van úgy, hogy 14-16 órát dolgozom."

Egy nap meg 24-ből. Napi 7-8 órát, azaz hetente 49-56 órát nem árt aludni még a munkamániásnak sem, ha nem akarja időnek előtte feldobni a pacskert. Egyéb szükségletekről nem is szólva.:-) Akkor hol is a hiba a számításban? Ezek után nem meglepő, ha téged nem zavar, mennyit van ott a barátnő, miután alig vagy a családoddal. Nem mindenkinek a munka az élete, még ha szereti is csinálni. Nekem a hobbijaim mellett (túrázás, utazás, bejártam a világot) az is kikapcsolódás, ha olvasok, zenét hallgatok vagy megnézek egy jó filmet, szeretem az otthonomat, és havi legalább egy hétvégén zavartalanul akarom élvezni. Nyilván annak, aki praktikusan ágyrajáró státuszban van a saját házában, nehéz ezt megérteni.

Őszintén szólva néhány kifejezés miatt néztem csak vissza ehhez a kérdéshez. Ilyenek voltak: osztod az észt, lódítasz, nyomorúságos életed, stb.

Te kiszámoltad nekem szépen, hogy napi lebontásban mennyit dolgozom, ami teljesen hiába való volt, mert én is tudom számolás nélkül. A saját és az átlagemberek(nem sértés!)életvitel alapján megítéltél engem is, aminek fellengzősen hangot is adtál itt. Vagyis úgy ítélsz meg, hogy semmit nem tudsz rólam.

Ágyrajárónak nevezel, aki a munkahelyén tölti a nyomorúságos életét. Ebben ott a hiba, hogy én az otthonomban dolgozom, vagyis többnyire otthon vagyok. Az egyik hobbim a munkám, valószínűleg ezért lettem munkamániás. A munkámhoz elég internetkapcsolat és egy eszköz, amin lehet böngészőt használni. Ebből az következik, hogy akár kutyasétáltatás közben, horgászat közben vagy ne adj isten merülés után a kötelezően együtt töltött 90 perc alatt már tudok dolgozni. Több dologra is tudok egyidőben koncentrálni, pedig ez az angol tudósok szerint a nők jellemzője. Ezt csak azért mondom, mert tudok beszélgetni is és elemzést is végezni, nem a családom elől elvonultan dolgozom.

Az alvásidőben igazat adok neked, hogy talán többet kellene. Személy szerint viszont én nem igénylem, nem vagyok fáradt, nem érzem magam öregnek, pedig napi 5 órát alszom. Nincs EÜ problémám, pedig nem vagyok már annyira fiatal.

Szerintem fejezzük be az ilyetén diskurzust, mert nagyon elkanyarodtunk, a témához semmi köze nincs. A magánéletem nem teregetem ki jobban, de ennyit szükségesnek véltem, amit talán nem kellett volna.

Részemről zárszóként még annyit tennék hozzá, hogy ne mondj ítéletet arról, amiről semmit nem tudsz. Emberek vagyunk, de nem egyformák.