Anyám megcsalja Apukámat. Mit csináljak? Nagyon kivagyok.

szerintem nagyon eltúlzod ezt. megértem, mert 16 éves vagy, és ilyenkor még minden annyira végletesnek tűnik. De gondold el, leélni valakivel 18-20 évet, akit mondjuk nem szeretünk annyira. Van két gyerekünk, jó, felneveljük őket. együtt maradunk, mert a gyerekeknek jobb. És igen, jobb, ha nincs otthon folyamatos veszekedés, mérgező hangulat, akkor jobb, ha együtt maradnak a szülők, még ha nem is minden tökéletes.

De mindenkinek csak egy élete van. És az ember boldog akar lenni. Nem akarja kihagyni azt a boldogságot, amit elébe sodor az élet. Elég áldozat már az, hogy a gyerekek miatt egy olyan emberrel kell lenni, aki bármennyire is jó, mégsem szeretjük igazán.

Szerintem 16 évesen inkább koncentrálj magadra. Maholnap felnőtt vagy, nem kell már annyira a biztonságos otthon illúziója.

Mondom mindezt úgy, hogy sosem csaltam meg senkit, mielőtt még rámtámad mindenki.

De meg tudom érteni. Mert az élet rövid, sokszor tévedünk, és a boldogság nem jön szembe minden utcasarkon. Ha nagy ritkán jön, akkor pedig szeretnénk végre legalább egy kicsit élvezni.

Mit csinálj? SEMMIT.

Teljesen egyet értek az előző válaszolóval.

Nem tudhatod hogy mi van anyukád fejében. Lehet ha tehette volna rég elvált volna, de nem tudhatjuk mi miatt döntött így, és játssza a kis játszmáit. Én azt mondom, ne sajnáld tőle, lehet most boldog, ha nem is azzal az emberrel, akivel te szeretnéd. (vajon azt tudod, hogy miért nem akar apádhoz közeledni? MIért jobb a másik faszi? Na ugye. Ezt csak ő tudja.)

De lehet, nem tart sokáig ez az idill. Lehet, jól pofára esik, és a padlón lesz. Lehet, elválnak, és minden rendbe jön.

Lehet, egyszer majd megbeszélitek ezt édesanyáddal, és akkor mindenki megnyugszik. Valamiért most nem akarja ezt.

Nem szép doplog, amit csinál, de érthető, hogy kerülni akarja a cirkuszt, és nem akar belemenni. Lehet, ő sem tudja még mit akar, lépjen, vagy ne.

Hagyni kell, és majd meglátod mi lesz.

Egy boldog anya mellett a gyerekei is boldogabbak.

Egyébként azon elgondolkodtál már, hogy ha az anyád turkálna így a telefonodban, meg leskelődne utánad, beleszólna, kivel találkozz, és kivel ne, akkor mennyire lennél kiakadva rá?

Azért roppant kiváncsi lennék, hogy hogyan alakulna a #21-#22 válaszadók véleménye, ha a kérdésben fordított lenne a felállás, akár úgy, hogy az apa csalná az anyát, akár úgy, hogy az anya akarna beleszólni a lánya párkapcsolati-szexuális életébe...

Kérdező, neked meg pusztán egy infó: a törölt üzenetek a telefonban ugyanúgy jó ideig helyreállíthatóak, ahogy a törölt fájlok is a számítógépen, vannak erre kiváló ingyenes programok is.

"akár úgy, hogy az anya akarna beleszólni a lánya párkapcsolati-szexuális életébe... " a kérdésnek ezt a felét nem értem.

a másik dolog: ha az apa csalná az anyát: ha rossz a kapcsolat, mit lehet tenni? fogadjon szüzességet? ha a helyükben lennék, megállapodnék a házastársammal, hogy együtt maradunk, amíg a kisebbik le nem érettségizik. utána megy mindenki a dolgára, amelyik gyerek igényli, odaköltözik ahhoz a szülőhöz, amelyikhez akar.

18 évesen emlékeim szerint már nem volt szükségem a nagy családi idillre. én tuti nem akadtam volna ki ennyire 16 évesen sem.

Nem tudom, segít-e valamit, de saját élményemet írnám le. Én 16 éves voltam, amikor elváltak a szüleim. Jó, nem voltam boldog, de elfogadtam, mert láttam rajtuk, hogy nekik együtt már nem megy.

Viszont egyáltalán nem érdekelt egyikük szexuális élete sem. Emlékszem, amikor a szomszéd nő elkezdte mondani nekem, hogy anyám hova járkált, meg kivel, az első fél mondat közben közbe vágtam, hogy nem érdekel! És otthagytam. És tényleg nem érdekelt.

Anyámnak volt egy pasija, láttam, boldog vele, többször is randizott vele, meg nála aludt, én ezt sem bántam, de én szerettem egyedül lenni a lakásban, legalább nem voltam kontroll alatt. Én ezt egy fajta szabadságként éltem meg.

Apámnak is volt valakije, pedig állítása szerint ő csak anyámat szerette, de az ő magánélete sem érdekelt különösebben.

Elgondolkodtam rajta, hogy miért is fogtam fel ennyire lazán. Talán azért, mert szerettem őket annyira, hogy ne sajnáljam tőlük a boldogságot, és ők is szerettek annyira, hogy azért odafigyeltek rám, és egyfajta bizalomként éltem meg, hogy egyedül hagytak a lakásban, és én nemcsináltam semmi zűrt, viszont éltem a saját életemet.