Hogyan lehet bizonyítani, hogy az apám a 33 évvel fiatalabb nőjével hamis élettársi nyilatkozatott tett? Be 10 év életvitelszerű együttélést, hogy kapjon özvegyi nyugdíjat. Kb.5 éve van ort a nő. Mit fogadnak el az okirat hamisítást alátámasztandó?
Annyira felesleges ezekbe kívülről beleugatni, hiszen fogalmatok sincs, hogy mi zajlott a családban. Dunát lehetne rekeszteni az olyan esetekkel, amikor a szenilis papi fejét teledumálja a harminc évvel fiatalabb tündérke, és magára haragítja a családot. Gyakran még a lóvét is viszi.
És még a hamis élettársi nyilatkozatot tevő luvnyáért aggódnak itt egyesek, és a kérdezőt osztogatják. Hogy is szól a nóta, "aki hazudik az csal, aki hazudik az lop, hazudni, csalni csúnya dolog". Ez is csak egy élősködő tetű, és nyilván más is van már a rovásán. Mondjuk nem lep meg az iránta érzett szimpátia, ilyenekkel van tele az ország...
Utolsó, azt tudjuk, hogy a Kérdező apja legalább 5 éven keresztül az élettársával élt, meg azt is tudjuk, hogy a Kérdező holtában vádolná bűncselekménnyel az apját, csak, hogy keresztbe tegyen az apja élettársának. Meg azt is tudjuk, hogy az apja az élettársát tekintette a legközelebbi hozzátartozójának, hisz őt jelölte meg a kórházban értesítendőnek és intézkedésre jogosultnak. Gondolom, ha ezt megtette, nyilván végrendelkezett is az élettárs javára... és feltehetőleg itt kell keresni azt, ami a Kérdező szemét valójában csípi, és nem az állammal szembeni maximális lojalitás, meg nem is az, hogy mindenáron ő akarja intézni a temetéssel kapcsolatos dolgokat.
Na most, nem hiszem, hogy túl elszállt vagy irreális elvárás lenne valaki felé, hogy tartsa tiszteletben az apja végakaratát úgy a temetést, mint az egyéb dolgokat illetően.
olyan nagy volt a szerelem, hogy a nőt rajtakapta egy másik férfival...
Köszönöm a hasznos válaszadóknak a tanácsokat,
a rosszindulatúaknak pedig annyit, hogy ők is kerülhetnek ilyen helyzetbe.
Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság nem így működik, kedves utolsó. Sem az elhunyt, sem az özvegy nyilatkozata alapján NEM állapítható meg az ellátás, tanúkkal kell igazolni. A tanúkat az illetékes nyugdíjbiztosítási szerve ellenőrei hallgatják meg, felveszik a jegyzőkönyvet, majd az elbíráló ügyintéző vezetője véleményezi, hogy az alapján elismerhető-e, és megállapítható-e az özvegyi nyugdíj.
Hatósági bizonyítvánnyal is lehet igazolni, de azt is tanúnyilatkozatok alapján adják ki.
Tanú nem lehet közeli hozzátartozó.
"Az élettársak előtt több lehetőség is nyílik az élettársi kapcsolatuk alátámasztására, a közjegyző pedig közhitelesen igazolhatja az élettársi kapcsolat fennállását. Mindenekelőtt a közjegyző közhiteles bizonyító erővel bíró közokiratba foglalhatja a felek élettársi viszonyra vonatkozó nyilatkozatát. Élettársi viszonyra vonatkozó nyilatkozat megtétele esetén a felek tehát arról nyilatkoznak a közjegyző előtt, hogy meghatározott idő óta egymással közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben élnek. A közjegyzői okiratba foglalt élettársi nyilatkozatra számtalan esetben és ügyben szükség lehet, hiszen az felhasználható minden olyan eljárásban, amelyben az élettársi kapcsolat fennállásának, időtartamának közhiteles tanúsítására van szükség. A közjegyző által készített élettársi nyilatkozat közokirat. A közokirat egyúttal különleges bizonyító erővel is bír, azaz a benne foglalt tényeket és eseményeket közhitelesen tanúsítja. Ez azt jelenti, hogy a közokiratban foglalt nyilatkozatokat ellenkező bizonyításáig valósnak kell tekinteni. A közjegyzői okirat, mint közokirat tehát teljes körűen bizonyítja az okiratban foglalt nyilatkozatok megtételét, idejét és módját. Ennek megfelelően a közjegyzői okiratba foglalt élettársi nyilatkozat minden más alakiságot pótol, így az minden hatóságnál, intézménynél felhasználható."
#13 a tíz év az tíz év. Nem öt. Nyilván megvan az oka annak, hogy miért nem lehet valakit 5 év / 2 év / 6 hónap / egy jól sikerült hétvége után élettársként elismerni, és ehhez az elhülyülő, fél lábbal a sírban álló papikák pont jó példát szolgáltatnak. Ne itt akard kifejteni, hogy szerinted az 5 év elég-e, mert erre jogszabály vonatkozik és nem vélemény kérdése a dolog.
A kérdező meg azt tartson tiszteletben, amit jónak lát, nem kell neki reális elvárásokról oktatni. Továbbra is látatlanban ítélkeztek.
"#13 a tíz év az tíz év. Nem öt. Nyilván megvan az oka annak, hogy miért nem lehet valakit 5 év / 2 év / 6 hónap / egy jól sikerült hétvége után élettársként elismerni, " - látod, azt se tudod, miről van szó, de osztod az eszet... 1 perc után is élettárs az élettárs, természetesen. Az özvegyi nyugdíj szabálya szól úgy élettársakra, hogy vagy 10 év folyamatosan fennálló élettársi kapcsolat, vagy 1 év - ha van közös gyerek. És ennek semmi máshoz semmi köze. Úgyhogy, ha a Kérdezőnek ettől lesz szép a napja, hogy az apja társát megpróbálja megfosztani némi nyugdíjtól, hát próbálja... úgyse tudjuk megakadályozni. Esélye ugyan nem sok van a leírtak alapján, de ha ezzel akarja tölteni az idejét, tegye.
Ettől még apuka a vagyona 2/3-át egy 10 szavas kézzel írt végrendelettel az élettársra hagyhatta... vagy akár egy vadidegenre... (vagy akár az egészet is, az ugyan már pár szerződéssel bonyolultabb)
Na szóval persze, hogy nem tudunk sok mindent, viszont ez ha jobbról, ha balról nézzük csak egy primkó bosszú lehet, a Kérdező nem nyerhet vele a világon semmit.
"Dunát lehetne rekeszteni az olyan esetekkel, amikor a szenilis papi fejét teledumálja a harminc évvel fiatalabb tündérke, és magára haragítja a családot. Gyakran még a lóvét is viszi. "
Ja, és a fiatal tündérke a nyugdíjra vár. Olyan esetekkel is Dunát lehet rekeszteni, Ahol a "család" Már az idős életében úgy tekint annak a vagyonára mint a saját örökségére. Csak ki kell várni hogy a papa meghaljon. Aztán ha a hanyagolt, magára hagyott idős ember párt talál magának, jön a gyűlölködés, mert a "tündérke" csak pénzéhes, nem is értékeli a papát mint embert, csak el akarja venni az ő örökségüket. Hát kérem. Az idős embereknek is szüksége van társra, legyenek hetven vagy kilencven évesek, és a család nem mindig támogató. Egy ideig idősek otthonában dolgoztam. Volt szerencsém látni hány család lesi hogy mikor hal meg az öreg.
"És még a hamis élettársi nyilatkozatot tevő luvnyáért aggódnak itt egyesek, és a kérdezőt osztogatják" Mégis milyen alapon luvnyázol le egy vadidegen nőt? Milyen alapon hiszed azt hogy nem éppen a kérdező az akit csak a pénzsóvárság hajt? -ami elég nyilvánvaló, hiszen csak úgy süt belőle a rosszindulat , meg a gyűlölet. És hogy miért állnak az emberek a "luvnya" mellé hogy a bájos szóhasználatoddal éljek: azért mert ebben az országban - ha belerokkantál is a munkába, nem nyugdíjat kapsz amikor már túl idős vagy a munkához, hanem az esetek nagyobb részében nyögdijat, ami szerencsés esetben arra elég,hogy fenn tudd tartani az otthonodat- és ne kelljen eladni negyven-egynéhány év után, mert nem tudod fizetni a rezsit, vagy megfagysz mert nem telik fűtésre- , és ne dögölj éhen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!