Miért szülnek, akik nem tudnak nevelni? Nem tudják eltartani?
NEM PROVOKÁCIÓ! mielőtt valaki elkezdené, tényleg kíváncsi vagyok!
Ma jöttem haza az utcán, át egy parkolón, amikor elkezdett egy eléggé romos autó lassítani mellettem, a hátsó ülésen egy terhes anya, mellette egy gyerek, a volán mögött (gondolom) az apa, az anyósülésen meg még egy gyerek, aki lehúzott ablakról rám ordít,hogy " heee, hol van ez.. meg az" aztán az apja valamivel kultúráltabb módon próbált némi információt szerezni.
Persze a gyerek semmiféle helyreigazítást nem kapott, hogy azért "így nem beszélünk egy felnőttel,de egy másik gyerekkel sem" vagy ilyesmi.
De millió hasonló esettel találkoztam már.
Az ismerősemben és kaikkel találkoztam ez megoszlik, van aki megalapozott jövővel, megtakarított pénzzel is csak félve vállal be egy, maximum két gyereket. A másik fele meg a nagy semmire szüli egymás után a gyerkeket, nevelni meg nuku, aztán tartják a markukat a pénzért. A kérdésem az lenne, hogy miért ilyenek? Ez a napnál is világosabb, hogy ha ők az adott helyzetben újabb és újabb gyereket vállalnak, akkor egyre rosszabb körülmények között fognak élni. Mint ha élveznék a lecsúszást vagy nem is érdekelné őket. Miért ilyen igénytelenek? Kultúrálisan, életminőségileg, mindenhogyan. Miért jó ez nekik? És előre leszögezném nem csak cigányok!!!!
Bizony nagyon sok a felelőtlen szülő, akik megfelelő anyagi háttér, megfelelő időráfordítás, sőt gyakran érzelmi-szellemi alkalmasság nélkül vállalnak gyereket, néha többet is. Ez nagyon súlyos erkölcstelenség, felelőtlenség a gyermekkel és a világgal szemben is.
Az általad leírt eset alapján azonban nem állítható biztosan, hogy itt is erről lenne szó.
Egyszerűen azért,mert írtó buták.
Az egyik rokonom 3 gyereket vállalt a semmire,sosem dolgozott életében,a nyugdíjas anyjánál laknak az egész családdal 2 szobában.
Amikor a gyerek sírt mellettem(nem érdkelte,hogy ott vagyok) azt mondta neki,hogy "a k-rva any-átokat,megkaptok mindent,ne hisztizzetek".
A legnagyobb gyerek 6 vagy 7.osztályos,de már 3 iskolában járta ki,mert folyton albérletből albérletbe mennek,ha nem éppen a nagymamához költöznek be hónapokra.
Az albérletet többször nem fizették ki,behajtó ment a nyakukra.
Persze autójuk nekik is van.
Vonatkoztassunk el a "heee" esettől, mert ők lehet, hogy nem a semmire szülték, csak a gyerek megnevelése még (remélhetőleg) folyamatban van.
Tényleg tetves sokan szülnek a semmire, vagy segélyért, vagy mert védekezni is túl hülyék. A CSOK, adókedvezmény, stb. itt nem játszik, mert az legalább a középosztályt szaporítja.
Szerintem az a gyerek,aki normális családi környezetbe születik, van vele foglalkozva, az felnőttként is ezt a mintát fogja tovább vinni, nem fogja alább adni.
De aki gyerekként úgy nő fel, hogy nem foglalkoznak vele, nem nevelik esetleg nélkülöznek is, az könnyen lehet,hogy ugyanígy fog tenni felnőttként is.Ahol a szülőknek 8 általánosa van és leszarják,hogy a gyerek hogy teljesít a suliban, ott tuti hogy el fog kallódni a gyerek is..Míg egy olyan családban, ahol értelmiségiek a szülők és figyelnek a gyerek tanulmányára, ott akár simán lehet diplomás is a gyerekből később.Sokszor azok nem tanulnak tovább, akiknek jó eszük lenne, mert elkallódnak,vagy nem tehetik meg.
Míg azok, akiknek nehézkesebben megy a dolog továbbtanulnak, mert a szülők segítenek benne és türelmesek ilyen téren..
Nagyon sok múlik a szülőkön..
És ugye pont ez a baj,hogy akik felelőtlenek azoknál a gyerekek is valószínű ilyenek lesznek..
Szerintem jobban kéne támogatni a védekezést itthon(ingyenes fogamzásgátlás, mint pl Angliában vagy Franciaországban). És 3gyerek fölött én nem adnék semmilyen támogatást!
3 gyerekig kapnának , de a 4. vagy többedik gyerek után nem adnék egy forintot sem. Akik nem a nyomorba szülik a sok gyereket, azoknál úgysem akkora tragédia,ha elesnek ettől az összegtől.
De akik viszont csórók és kb a segélyek miatt szülnek, azok kétszer is meggondolják, hogy kell a negyedik meg ötödik gyerek, úgy hogy semmi segítséget nem kapnak rájuk az államtól..Ezzel hátha vissza lehetne szorítani a cigányságot is..
De mondom, semmi bajom azzal,ha valakinek sok gyereke van..Nekem is van olyan ismerősöm(orvos házaspár),akiknek 5 gyerekük van. Tisztességesen nevelik őket, minden gyerek megkapja a neki járó figyelmet és törődést. És nem egy szobában kell nyomorogni mind az 5-nek , hely is van rá és anyagi keret is..
De a legtöbb 4-5 gyerekesnél egy kis szobában kell nyomorogniuk és nagyon kevés figyelmet és szeretet kapnak a szülőktől.. Sajnos ilyenre is látok példát a munkám során.(nem érdekli őket,hogy bukdácsol a gyerekük vagy hogy 10 évesen cigizésen kapták a suliban..be se jönnek az ilyen szülők,ha az igazgató hívja őket sem)
68%-os te is valami kultúrlény lehetsz :) Szövegértelmezés sem megy, minek az, de legalább lehet mocskolódni a kérdezővel.
Akik amúgy itt pattognak azok is ilyen alpári heeeee stílusban csevegnek emberekkel, vagy álszenteskednek?
Eloszor is baromira nincs osszefugges a gyerekek neveletlensege es a csalad anyagi helyzete kozott. Itt te kihangsulyozod a kedvezotlen anyagi helyzet es a gyerekvallalas kapcsolatat, idezlek: "...nagy semmire szüli egymás után a gyerkeket, nevelni meg nuku, aztán tartják a markukat a pénzért"
Az en tapasztalataim amugy pont az ellenkezojet igazoljak. A legelkenyeztetebb neveletlen kolkok az allandoan elfogalalt, tehetos, gyerekeiket korlatok nelkul a maganoviban "neveltetteto" szuloktol valok. Svedorszagban elek, es olyan sok neveletlen, jomodu gyereket latok, hogy majdnem elvettek a kedvem a sajat gyerektol is. Az egy dolog hogy az utcan siman verik, utik a sajat szuleiket, amikor nem kapnak edesseget, nem fogadnak szot, egesz nap az iphonon vagy mas kutyun lognak, sokszot teljesen kezelhetetlenek. Mire szul az ilyen sved anya? -kerdem inkabb en. Nem az anyagi korulmenyek a fontosak, hanem a szuloi turelem, korlatok felallitasa, szabalyok meghatarozasa, es NEVELES!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!