Mit tegyek ha anyukámék válnak és anyám el akar vinni egy másik városba?
#9: A szülő országon belül oda költözik, ahova akar. Szép is lenne, ha egy exházastárs röghöz köthetné a másikat.
"Számos félreértésre adott okot azonban az a jog, hogy a különélő szülő hozzájárulása kell a tartózkodási hely megváltoztatásához. Sokan azt hitték ugyanis, hogy beleszólhatnak abba, volt házastársuk, élettársuk a város vagy az ország mely pontjára költözhet. Ez azonban soha nem volt így. A Legfelsőbb Bíróság, ma Kúria precedensjoga kialakította ugyanis azt az értelmezést, hogy a tartózkodási hely megváltoztatása azt jelenti: a gyermek kikerül az őt nevelő szülő háztartásából, például mert a nagyszülők családjukba fogadják, vagy mert kollégiumba költözik. Ha ilyen helyzet áll elő, minden esetben mindkét szülő egyetértése szükséges. Ettől függetlenül pedig a gyermeket nevelő szülő gyermekével együtt oda költözik – az országon belül – ahová akar. Csupán a tartós külföldre település az, amihez mindkét szülő hozzájárulása kell. A Kúria – és egyéb bíróságok – által kialakított ítélkezési gyakorlat bekerült az új Ptk. Családjogi könyvébe, így március 15-étől törvényerőre emelkedik, hogy a különélő szülőnek nincs beleszólási joga abba, volt párja az országon belül hol akar letelepedni."
"Oké köszi. És még anyukám csalja apámat ha erről is tud a bíró több esélyem van apukámnál maradni?"
A megcsalásnak ehhez semmi köze. nem veszik figyelembe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!