Szülők, barátok! Mit csinálnátok ebben a helyzetben?

Az írásomban biztos azt hiszitek, hogy igazából én vagyok a "főszereplő", de nem.

Legjobb barátnőm másfél éve, 16évesen szülte meg a gyermekét. Szülei nem repestek a hírtől, de nem akarták elvetetni vele, a sulit abbahagyta (rendőrnek tanult), most a helyi (kicsi falu) boltban vagy a kocsmában dolgozik (nem az a lepukkant kocsnma, faluhoz képest jobb mint pesten). A kisgyerekével a szüleinél laknak, a barátja sokszor van távol munka miatt, konkrétan ott lakik ahol van. A kisfiát szereti, tanítgatja, főz, mos, takarít otthon, mint főállású anyuka. A barátja is ha itthon van főz neki. A héten volt itthon a barátja, és mikor kereste a mosnivalóit észre vette a jegygyűrűt. Nagyon örült neki, hisz mióta együtt vannak azóta várja, hogy megkérje a kezét. Eddig csak nekem mesélte el, más nem tud róla. Barátjának persze nem mondta el, szüleinek meg nem akar szólni róla. Úgymimt a terhességénél csak nekem mondta el. Meglepődtem mikor ezt mesélte. Még csak most lesz 18, tanulását nem folytatja, neki úgy tűnik eddig megfelel ez a két munkahely, meg a barátja sem keres olyan rosszul, hogy egy esetleges összeköltözés során ne keljen napról napra élniük. Tudom, egy jegygyűrű nen egyenlő a házassággal, de ő szeretne már jövőre megházasodni, ha megkéri a kezét.

Mondtam neki, mi lesz ha mégsem egymásnak valók, mi lesz ha a barátja talál egy jobb állandó munkát vhol máshol-hiszen egy faluban el tudna dolgozni szakma/érettségi nélkül, de egy városban nem tudna elhelyezkedni. Mikor ezeket felvázoltam neki, megsértődött, hogy miért nem tudok örülni vele együtt, miért vagyok ilyen pesszimista, meg ha mégsem jönne össze a szüleihez tudna jönni, a babá. A terhességénél is aggódtam érte, hogy mi lesz ha a barátja nem akarja a babát és itt hagyja a babával együtt, de akkor is én voltam a rossz, hogy miért gondolok ilyenre, amikor én voltam az első akinek elújságolta. Most jelenleg megsértődött rám. Mégis mi a jó istent kellett volna mondanom erre a hírre?