Miért kell kivetítenie a sikertelenségét az életben? Mi közöm van nekem ehhez?

Apukám húgáról van szó. 37 éves és még mindig mamáéknál laknak a férjével és a gyerekükkel fent, két szobában az emeleten. Ő közfoglalkoztatásban van, ha jól tudom, a férje pedig folyamatosan munkát keres. Bármikor megyek hozzájuk, vagy az ordítozás megy, vagy a férje fejhallgatóval ül a gép előtt, a lányuk 6 éves, de ugyanez, az egyetlen játék neki a számítógép.

És mindig mondja, hogy jaj milyen nehéz nekik, meg szörnyű ez a helyzet, hogy abba a két kis szobába vannak fent bezsúfolva és hogy egy balatoni hétvégére nem tudnak elmenni. Mikor én kaptam egy lakást apától, ki volt borulva, hogy ez mennyire igazságtalan, meg hogy én azonnal megkapok mindent, bezzeg neki közel a 40-hez nincs saját lakása.

Mikor terhes lettem és vásároltam a babadolgokat, terveztem a babaszobát, akkor is kaptam folyamatosan, hogy úgy könnyű, hogy nincs meghatározott keret, meg nem kell attól félnem, hogy elfogy a pénz és hogy "bezzeg mikor ő volt terhes...". Most is megszületett a kislányunk májusban és bármikor jöttek, csak a saját nyomorukról tudott beszélni. És ez már annyira zavaró, mert engem is lehangol és őszintén bevallom, hogy nem igazán érdekel...