Miért ilyen nehéz a családtagokkal?

Párom tesojaval és párjával összeköltöztünk 3 évvel ezelőtt, miután a nagymama meghalt, akivel mi laktunk addig. Mindezt amiatt, hogy ne kelljen nekik drága albérletre kiadni és hátha könnyebb lesz így együtt nagyika halála után. De nem az ok a fontos, hanem hogy egyre nehezebben viseljük az együttélést. Minden szempontbol különbözünk. Meló, kereset, érdeklòdés, életfelfogás, stb. Próbáltuk a kellemetlenségeket megbeszélni, de mindig vita és támadás lett belőle. Részemről ügy vagyok vele, hogy nem szólok minden apró cseprő dologért ami zavar, hisz felnőttek vagyunk, mindenki éljen úgy, ahogy neki jólesik, de a sok kis bosszantó dolog összeadódik és már elviselhetetlenné válik a legkisebb gond is. :( Úgy volt, hogy kimennek külföldre dolgozni, de nem jött be és közben nekünk lett egy babánk, ami kiélesíti ezt a helyzetet. Megbeszélni lehetetlen, mert támadásnak vesz mindent a párom tesoja es epphogy mond valamit az ember maris visszatamad valamivel, hogy mert mi is így vagy úgy, miért zavar ez minket, stb... mindig vita van. Egy időben próbáltam leszarni, de mivel nap mint nap vannak bosszanto dolgok ez nem megy így. Tipikusan ilyen marhaságok, hogy csak mi veszünk ezt vagy azt közös használatra, míg ha ő vesz valamit, számon tartja. Vagy mi rendet rakunk a konyhába, ő meg otthagyja koszosan a pultot, meg ilyenek... amiota gyerek van mèg rosszabb, mert mi kulonosen hárpisak vagyunk, ők meg sz.rnak bele. A lakásban ugyanannyi joguk van, kitenni nem akarjuk persze, nem akarunk naponta vitatkozni, de most meg csak egymásnak panaszkodunk párommal, plusz én itthon vagyok a kicsivel, nem tudom elkerülni, hogy ne lássam vagy otthagyjam a fr.ancba a lakást. Kénytelen vagyok feltörölni, elmosni, stb a gyerek miatt. Albérletbe nem tudunk menni az anyagi helyzetünk miatt... Hogy lehetne kezelni jól ezt a helyzetet?