Normális, ha elsős gyerek (7éves) ballagására okostelefont kap és már a tabletjén csüng állandóan?
Ha lenne gyerekem ,legalább 12-14évesen kapnaa egy okostelefontt. De valani olcsót. Úgy se tudna rá vigyázni,mert nem tudné értékelni ,mennyit kell azért füdolgozni.
De ebbe se vagyok biztos,ogy okostelefont adnék neki. Én is megvoltam okostelefon nélkül, mikor 13 voltam. Bár imédtam fényképekeet készíteni a telefonnal, valami haszna volt, jó most visszaanézbi azokatt a kloeket.
De egyy ovódás,alsós gyereknek semmilyen telefon nen kell. Nincs rá szmksége. Feleesleges.
Szerintem is a mértéket kell tartani.
Tesóm két gyereke (3 és 5 éves) lassan függővé váltak a tableten mesézésnek.
Hétvégén reggel hattól 9-10-ig ott zombulnak, addig tesóm és a felesége még kényelmesen ejtőznek, mászkálnak, elvannak, addig a gyerekek idegbetegek, vergődnek, mert éhesek, nem esznek ugye reggelit.
Hétköznap a kisebbik a délutáni alvás után mesézik, hazajön a nagyobbik suliból, meséznek, fürdetés után, elalvás előtt is megy a mese.
Persze itt nem konkrétan a tableten van a hangsúly, az csak egy eszköz, amit lehet jóra és rosszra használni ill. mértékkel és mértéktelenül fogyasztani. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, sokan gyereknevelés, gyerekfelvigyázás helyett nyomják a gyerek arcába, hogy addig legyen idejük erre-arra, fontosabb-kevésbé fontosabb intézni valójukat letudni. Már ott járnak, hogy a gyerek feszt kéri a mesét és ha azt mondják, most megyünk valahova, akkor olyan hisztit, földön fetrengést levágnak, hogy csodálkoznak, miért ilyen kezelhetetlenek néha. Hát...a függőség már csak ilyen.
25, 7 évesen már iskolásnak kéne lenni, nem?….
nem tudom mostanság miért van igy elcsusztatva ez az egész…
nekem ez furcsa, hogy Magyarorszagon még mindig ez a rendszer van. itt 3 évesen iskolaelokészitobe mennek. 4 évesen már irni tanulnak. 7 évesen még ovoda..na meg van, aki 8 évesen kezdi az iskolát..no comment.
Ennél van durvább is igazából. Egy boltban dolgoztam diákmelón és a műszakis osztályvezető odajött egyik este, teljesen ledöbbenve, hogy az előbb akarta visszavetetni egy apukat a teljesen jó, működő, 50 ezres táblagépet, mert nem androidos. Kiakarta cseréltetni egy másikra, mert nem tudott rajta a 18 hónapos lánya játszani.
Szerintem ebben a korban (egy elsős gyereknél), nem annyira rossz, hogyha mondjuk tudja használni a telefont, néha játszik rajta. Azonban sajátra még nincsen szükség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!