Tényleg ennyire nem tudtátok megismerni párotokat mielőtt hozzámentetek volna?

Én is inkább azt mondanám, hogy nem tudod megismerni a másikat teljesen, hiszen az emberek változnak.

Pont az egyik barátnőm a jó példa erre. 15 év után válnak! Ebből 10 év együttjárás-együttélés, a többi 5 házasság. Egyszer megkérdezte tőlem, hogy tényleg ennyire nem ismerte meg a férjét, vagy megváltozott (tényleg nagyon durva dolgokat kezdett el csinálni, amiket előtte soha). Mondtam, hogy ne aggódjon, mert nem döntött anno rosszul, csak sajnos az emberek tényleg változnak. Vagy erre, vagy arra. És ő az elő példa, hogy amikor azt mondod, hogy 10 év után teljesen ismered a másikat, akkor is történhetnek olyanok, hogy csak nézel!

Szerintem erre már rég nincs recept. Ismerünk olyanokat is, akik fél év után házasodtak, és 20 éve boldogok, de sok olyan eset is van, mint a barátnőmé.

Ez a kérdés már bennem is felvetődött. Voltam már ilyen helyzetben,hogy nagyon "félreismertem" valakit,szerencsére gyerek nincsen. Aztán visszagondolva rájöttem,hogy ő a kezdetektől mfogv aiylen volt,cska nem akartam meglátni,minden alól felmentettem magamban,meggyőztem magam,hogy én vagyok a hülye.

Nekem meggyőződésem,hogy egy olyna kapcsolatban ahol ismerik és szeretik egymást nem változik meg sem a gyerek születésével,sem az esküvő eljöttével egyik fél sem a visszájára. persze az élet mindenkit formál valamelyest,de sajnos könyebb azt mondani hogy minden a másik "változása" miatt történt,mint bevallani hogy mellélőttünk..

09.09 vagyok.

Köszönöm, hogy édinek találod a történetem. Igaz még fiatal vagyok, de én úgy akartam csinálni... vagyis úgy NEM akartam csinálni, ahogy a szüleim. 30 év házasság után szinte már csak azért vannak együtt, mert közös a ház. Mindemellett alkoholisták, családon belüli erőszak nap, mint nap, állandó veszekedés és ordítozás, titkolózás, fizetés a játékgépben... így nőttem fel és azt mondtam NEM akarok így élni.

17 éves voltam, mikor elszerettek a barátomtól, akivel 3 éve voltam együtt. 14 évesen kezdtem vele, mert ennyire "neveltek" a szüleim. Az ex mindent megvett nekem, néha kenyérre nem volt pénzünk, de én Swatch órát kaptam ajándékba, csak mert szeret, de a lelki/családi gondjaimat sosem tudtam megbeszélni vele. Úgy éreztem magam, mint egy prosti, mindenem fizetve volt, ő vette az első mobilom 98ban, fizette a számlám, a vonat és BKV bérletem, a ruháimat... mindemellett volt szexuális életünk, de nem minőségi.

Na ekkor jött Ő, akivel a vonaton futottam össze, drága mozijegy helyett másnap hóvirág csokorral üdvözölt (akkor még nem büntettek érte), drága étterem helyett otthon főzött nekem, nem vette meg a bérletem, hanem elmondta, hogy költsek kevesebbet, hogy keressek többet, katonaság és külföld alatt leveleztünk, nem olyan drága, mint a telefon. Mindig mindent elmondtam neki, akkor is mikor még a másikkal voltam, a kettőnk gondjait, szüleim gondjait, sulis dolgokat. Ő meg csak ült, átölelt és hallgatott, akkor is mikor én már zokogtam... és nem azt mondta, hogy ne hisztizz már, hanem azt, hogy na gyere bújj ide. Ezért választottam Őt... nem volt nehéz döntés.

Bocsánat, hogy hosszú lett, csak gondoltam kerekebben elmesélem.