Mikor voltál utoljára nagyon kétségbe esve? Mi segített továbblépni?

Ha valami nagyobb problémám van, elmegyek haverokkal szórakozni, egy este idejére minden problémám elszáll.

Másnap nyugodt fejjel átgondolom...

Eddig bevált :)

Életem legszörnyűbb napjai azok voltak, amikor a párom kikezdett egy 16 éves buta libával.Előtte az önbizalmamat teljesen levitte nullára(nagy a hasam,rossz a hajam,stb), de nem volt mersze megmondani az igazat.Nekem kellett kideríteni az ügyet.Utána persze maradt volna...Annyira kikészültem, hogy mentővel kerültem be a kórházba(egy egészségügyi probléma miatt).A legjobb barátnőmmel is összevesztem, mert megpróbált beszélni a barátommal-aminek az eredménye az lett,hogy be sem jött meglátogatni a kórházba.Mire kikerültem a kórházból,addigra egy közösségi portálon letörölte a közös képeinket és "egyedülálló" - 4 év után biztos ezt érdemeltem és így (ő 23 éves volt).Ott álltam legjobb barátnő és pár nélkül, ráadásul a munkában sem alakultak úgy a dolgok,ahogy szerettem volna.Fizetés nélküli szabadságot vettem ki,mert nem bírtam emberek közé menni napokig.Rengeteget fogytam.

Egyik nap elegem lett ebből: felöltöztem, megfésülködtem,kisminkeltem magam(nekem ez ad plusz önbizalmat).Fogtam egy lapot és leírtam,hogy miket hibáztam el, hogy hozhatnám helyre és hogy miket szeretnék elérni.Utána szép lassan kezdtem a káoszból rendet csinálni.Pár hét múlva jött egy vidám férfi,akivel sokat nevettem, visszaadta az önbecsülésemet-pont ez kellett.Nem alakult ki szerelem, pár hónap után szétmentünk,de a mai napig barátok vagyunk.Talpra kell állni.Mindig van tovább:)

Meghalt a kislányom, miután megszültem, rá 4 napra. A munkahelyemen nem vettek vissza a szülési szabi után, a párom kikészült, és lelépett. Én gyerek, meló ,és pár nélkül maradtam.

Anyuhoz cuccoltam, összeszedtem magam, találtam munkát, rámtalált a szerelem, szültem neki egy egészséges kisfiút, és élünk boldogan!

Nem szoktam kétségbe esni, hozzászoktam már a sza* helyzetekhez. Nincs munkám, nem kapok segélyt, rossz környéken lakom, nem fizetem a TB-t, lelkibeteg vagyok ... stb

Szóval a kétségbeesés egy felesleges dolog. Majdcsak jobbra fordulnak a dolgok.

Meghalt az edesanyam, rakos volt, en apoltam, megprobaltam megmenteni de nem sikerult. Mindig anyas voltam, szinte csuggtem rajta. Mikor otthon haldoklott behivattak a munkahelyemen, hogy ha nem hagyom abba a bogest, kirugnak, mert " rontom a munkahelyi legkort". Ezek utan uvoltve zokogtam a kollegam nyakaban. Ez par nappal volt Karacsony elott, Karacsony masnapjan anyu lebenult a rak elerte a gerincet. Ezek mellett vizsgaidoszakom volt a gazdasagi foiskolan. Januar elejen meghalt, inteztem a temetest, apu mellol el sem mozdultam. Zombikent betantorogtam annyi vizsgara hogy a minimum kreditem meglegyen, abbol mentem el amit tanulas nelkul is tudtam, illetve puskaztam es sikerult.

Visszamentem dolgozni, a munkara illetve arra a ket emberre koncentraltam, aki meg megmaradt nekem, apu es a testverem. Sokat hallgattam zenet, extra hangeron, biciklizni jartam, hajtottam, mig el nem faradtam. Ejjel addig olvastam vagy chateltem, amig be nem zuhantam az agyba, hogy ne gondolkodjak. Teltek a honapok,vegetaltam, gyogyitottam a lelkemet, majd megismerkedtem egy rendes sraccal, aki a ferjem lett, es szuletett egy gyonyoru kisfiunk. Most varjuk a masodikat:)Amig elek emlekezni fogok mindenre ami tortent, de mar nem faj annyira...

Most.

...és SEMMI!