Türelemmel vagy rámenőséggel lehet többet elérni?
Hello. Azért azt leírhatnád, hogy mióta iszik meg mennyit, mert úgy könnyebb lenne választ adni a kérdésre. Bár te magad már alkoholistának nevezted. Tehát gondolom igen csak súlyos a helyzet. Mert nem mindegy hogy esetleg megiszik napi 1-2 sört a haverokkal, vagy a literes kannásborok, sör, meg pálinka naponta.
Tapasztalat alapján én azt mondom, nálunk sem a kedves beszéd, sem az agresszív beszéd nem segített.
HIszen ha az alkohol igen súlyosan károsítja az agyat is, nálunk még azt sem fogta fel amit mondtuk neki. Folyamatosan félreértelmezte a dolgokat, ahogy őneki tetszett. Elfelejtett dolgokat és még sorolhatnám. Persze kaja nuku egésznap, csak a tömény alkohol.
Szerintem az adott helyzetnek megfelelően próbálj vele beszélni.
És hogy megváltozik-e? Nem akarlak elkeseríteni, de nem hinném. Itt már csak lefele van út. És ha lehet, a gyerekek ezt ne nézzék végig!
Persze egy elvonót megpróbálhatnátok, ha van hozzá pénzetek, türelmetek, nah meg legfőképpen, ha a párod akarja-e hogy változzon.
Az alkoholista embernél semmivel sem lehet eredményt elérni, ha ő maga nem ismeri be az alkoholizmusát, és nem akarja a változást.
Itt nem a te türelmeddel van a baj, hanem azzal, hogy a férjedet egészen egyszerűen nem érdekled sem te, sem a gyerekek, legalábbis nem jobban, mint az alkohol.
09:55-nek
Egész életében szerette az italt, míg végül kb 8 évvel ezelőtt a mélypontig jutott. Volt elvonón de nem segített, majd egy kiadós rosszullét tette be a kaput az italnak. Azóta egy korty se ment le a torkán, nemrég azonban újból nekilátott, és ugyanolyan rossz a helyzet, mint 8 évvel ezelőtt. Mindig részeg, nem jár dolgozni, így menekül a problémák elől. Azt sajnos én is tapasztaltam, hogy részeg fejjel nem fogja fel a dolgokat, de abba a kevés józanabb pillanatába mikor lehetne vele beszélni nem hajlandó meghallgatni, és azt állítja, hogy semmi gond, ő bármikor le tud állani. :(
Az alkoholizmus betegség, és része az is, hogy nincs betegségtudata a benne szenvedőnek. (Nem tud róla, hogy beteg.)
Bármilyen furcsa is, de én családterápiát javasolnék erre. Mert bár az alkoholizmus önmagában is elég súlyos, sokszor csak elfed valami még súlyosabb problémát, ami a családban van. Azt kell gyógyítani, mert innen nézve az alkohol csak tünet. És a tapasztalat is az, hogy maga az alkoholizmus önmagában nem gyógyítható, csak tünetmentes lesz egy darabig, de nem gyógyult.
Az persze az esetek többségében járhatatlan út, hogy elcipelsz valakit pszichológushoz, aki egészségesnek hiszi magát. Ezért javaslom a kicsi kerülőt. Valójában semmibe nem kerül azt mondani, hogy neked vannak gondjaid (ami mellesleg igaz is, hiszen vannak -miatta), és ezeknek a megoldásához kell az ő segítsége. Gyakorlatilag arról van szó, hogy te elkezded a terápiát, mintha veled lenne gond, majd finoman megpróbálod bevonni őt, és együtt keresitek a megoldást a problémájára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!