A feleségem megőrült. Miért engem okol?
Mindketten 26 évesek vagyunk, öt éve házasok. Eddig minden rendben volt, de mostanában nagyon sok probléma akadt. Van egy négy éves kislányunk, akit nem terveztünk, de már a születése óta felfogtuk, hogy őt már visszacsinálni nem lehet, és a miénk. Azóta viszont, úgy egy hónapja, vagy másfél, "becsúszott" egy második baba, ami alapjába véve nem is lenne gond, sőt. (De ettől függetlenül be kell valljam, hogy őt sem terveztük, ezért még mindig nem igazán tudtam felfogni-elfogadni ez egészet.)
Egyik nap, késő délután, amikor hazajöttem, a párom sírva ült a nappaliban. Odamenni sem tudtam hozzá, nekem ugrott, a falhoz szorított, elkezdte a nyakamat szorongatni azzal a mondattal, hogy "Megöllek te szemétláda", ez ment úgy egy tíz percig. Ordibált, lökdösött, közben pedig összecsomagolt, aztán elment. Később megtudtam, hogy miért akadt ki: elvetélt. Tudom, hogy ez nagyon rossz érzés, de akkor sem értem, miért vagyok ezért én a hibás?
Nem hajlandó beszélni velem, a gyereket is magával vitte (gondolom az anyjánál van).
Ti mit tennétek ilyen helyzetben? :S
Szerintem sem ad okot egy vetélés ilyen viselkedésre.
Viszont nem feltétlenül gyanús a dolog szerintem, hisz nem missed ab-ról van szó, hanem egyszerű vetélésről, ahhoz nem kell sem műtét, sem hosszú kórházban lét (egy UH és kész is, ez sorbanüléssel is max 2-3 óra), ha magától felszívódik az embrió (tapasztalat:( ).
Keresd meg bármi áron, remélem rendbe jösztök!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!