A feleségem megőrült. Miért engem okol?
Mindketten 26 évesek vagyunk, öt éve házasok. Eddig minden rendben volt, de mostanában nagyon sok probléma akadt. Van egy négy éves kislányunk, akit nem terveztünk, de már a születése óta felfogtuk, hogy őt már visszacsinálni nem lehet, és a miénk. Azóta viszont, úgy egy hónapja, vagy másfél, "becsúszott" egy második baba, ami alapjába véve nem is lenne gond, sőt. (De ettől függetlenül be kell valljam, hogy őt sem terveztük, ezért még mindig nem igazán tudtam felfogni-elfogadni ez egészet.)
Egyik nap, késő délután, amikor hazajöttem, a párom sírva ült a nappaliban. Odamenni sem tudtam hozzá, nekem ugrott, a falhoz szorított, elkezdte a nyakamat szorongatni azzal a mondattal, hogy "Megöllek te szemétláda", ez ment úgy egy tíz percig. Ordibált, lökdösött, közben pedig összecsomagolt, aztán elment. Később megtudtam, hogy miért akadt ki: elvetélt. Tudom, hogy ez nagyon rossz érzés, de akkor sem értem, miért vagyok ezért én a hibás?
Nem hajlandó beszélni velem, a gyereket is magával vitte (gondolom az anyjánál van).
Ti mit tennétek ilyen helyzetben? :S
Amit az utolsó írt az egész hasznos tanács, ez valóban megvisel egy nőt.
De az Istenért, miért gondolja mindenki, hogy megcsalta a feleségét?! (utolsó válaszoló ne vedd magadra, nem csak te írtad)
Nőként tartom felháborítónak a feltételezést.
Te elég paraszt vagy utcsó!
De sok mindent én sem értek a történetben elég különös...
Szerintem se jogosítja fel hogy így viselkedjen. Akkor az a nő is aki megöli az újszülöttet megbocsátható? mert a hormonok mi? na mindegy.
De én még mindig úgy gondolom, hogy szerintem valami más baja van, ami félre érthetett, és a szülei biztos tudják mi van...
16:29 mint mondtam azért mert terhes volt ő sem nem több sem nem jobb. Nem az az egyetlen aki tudja a tutit! Nem ő az egyetlen akivel borzalmas dolog történt az életben! De más (legalábbis a legtöbb ember) nem úgy reagál rá, hogy elkezdi fojtogatni azt aki a legközelebb áll hozzá! Mert egy minimális kontroll és ész mindig kell hogy legyen. De aztán ne csodálkozz ha legközelebb azt írja ide szegény férj, hogy mit tegyek, a feleségem kiborult és fojtogatta a lányomat?
Sajnálom hogy elvetélt (bár gyanús a sztori), de inkább borult volna zokogva a férje nyakába vagy ne szólt volna semmit. Az ilyen ember veszélyes... Ha pl sérülést okoz valakinek mert nem tud uralkodni magát egy nagyobb trauma esetén akkor el lesz nézve mert őt baj érte? Legközelebb ha olyan baja van lelövi a férjét amikor az mit sem tudvas hazaér és meg lesz bocsájtva? Van különbség de valahol minden betség elkezdődik. Az ilyen embert kezelni kell... Hiába pontoztok nullára ez az igazság...
Te uccso basszus en meg töled felek, miert is vagy ilyen agressziv?
Miutan en is nö vagyok es veteltem is mar el, elmondom, hogy kb fel nap alatt "megvan" a dolog mütettel altatassal kiengedessel. Bar nekem akkor nem hogy mast folytogatni, de meg elni sem volt kedvem. de van akiböl a tehetetlenseg a fajdalom agressziot valt ki, de ez mar elöbb is kiderült volna szerintem, plane 5 ev utan. Szerintem is kell vmi masnak is lennie a dolog mögött. Mert ha valami mentalis baja lenne, az sem pattan ki igy egyik pillanatrol a masikra, bar a trauma(veteles) kivalthatja, de akkor otthon görcsölve verben kellett volna megtalalnod, nem normalis körülmenyek között, vagy mar voltak elöjelei csak 1, nem vetted eszre, 2 nem irtad le. Nem tudom mi lehet az igazsag, de a kislany erdekeben mindenkeppen keresd fel öt, ha nem all veled szoba a szüleit, ha ez sem megy akkor a gyamügyet, mert ki tudja mi lehet a baj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!