A feleségem megőrült. Miért engem okol?
Mindketten 26 évesek vagyunk, öt éve házasok. Eddig minden rendben volt, de mostanában nagyon sok probléma akadt. Van egy négy éves kislányunk, akit nem terveztünk, de már a születése óta felfogtuk, hogy őt már visszacsinálni nem lehet, és a miénk. Azóta viszont, úgy egy hónapja, vagy másfél, "becsúszott" egy második baba, ami alapjába véve nem is lenne gond, sőt. (De ettől függetlenül be kell valljam, hogy őt sem terveztük, ezért még mindig nem igazán tudtam felfogni-elfogadni ez egészet.)
Egyik nap, késő délután, amikor hazajöttem, a párom sírva ült a nappaliban. Odamenni sem tudtam hozzá, nekem ugrott, a falhoz szorított, elkezdte a nyakamat szorongatni azzal a mondattal, hogy "Megöllek te szemétláda", ez ment úgy egy tíz percig. Ordibált, lökdösött, közben pedig összecsomagolt, aztán elment. Később megtudtam, hogy miért akadt ki: elvetélt. Tudom, hogy ez nagyon rossz érzés, de akkor sem értem, miért vagyok ezért én a hibás?
Nem hajlandó beszélni velem, a gyereket is magával vitte (gondolom az anyjánál van).
Ti mit tennétek ilyen helyzetben? :S
21.44
Bocsánat, de elmosolyodtam az ötleteden :)
Azért annyira már felnőttem, hogy ne üljek le a küszöbre, mint egy durcás óvodás, és várjak a csodára. Akár napokig (ezt, - ne haragudj a kérdésért -, de hogy gondoltad?)
És egyébként szeretem mindkettőjüket, felesleges feltennem ezt a kérdést. Ez nem kérdés. Ez tény.
Én úgy tudom, egy vetélés a kórházban végződik. (A nő konkrétan elvérezhet.) Valami nem stimmel a sztoriban.
Hol voltál, amíg a feleségedet "rendbe tették"?
22.26
Egész nap dolgoztam. Mire hazaértem, már állt a bál. Nem tudok semmit az egészről, és úgy hiszem, addig nem is fogom meg tudni, amíg nem tudok beszélni vele.
Valószínű itt a probléma. Valakit hibáztatni kellett, és te voltál kéznél. Biztos nem adtál neki hangot hogy nem szeretnéd a babát? A nők ilyenkor nagyon érzékenyek (sajna a családban is volt több vetélés), mindenre ugranak, pl a férjnek, hogy biztos azért történt mert ő nem akarta eléggé. Persze ez így nevetségesen hangzik, de ez egy óriási trauma egy nőnek, akkor is ha nem kifejezetten repdes, de azért várja azt a babát!
Szerintem kicsit elcsúsztatok egymás mellett. Nem voltatok elég őszinték egymással. Kopogtass be az édesanyjához mindenképpen. Valahogy utol kell érned, mert hidd el ha most ebben a nehéz időszakban még csak nem is próbálod megkeresni csak még jobban eltávolodik tőled.
A másik... mindaz hogy egy vetélést nélküled kellett végig csinálnia, az is borzalmasan nehéz. Lehet hogy csak ezért akadt ki. Ebben kicsit ő is hibás hisz hívhatott volna.
Amúgy, bocsi hogy ilyet kérdezek, ha hülyeség az csak azért van, mert nem ismerlek titeket, a kapcsolatotokat sem. Nem lehet hogy a feleségedet már régóta bántotta valami, és véget akart vetni az egésznek. Igen csak szappanoperába illő lenne, de láttál róla papírt hogy valóban terhes?
Kérdező, nem te rontottad el, eszedbe se jusson magadat okolni.
Azért mondom, mert páran ellened fordultak a kommentjeikben. Ne vedd magadra amiket írtak, szerintem erről nem te tehetsz. Ilyesmi előfordul.
Az írásodból és aggódásodból ítélve nagyon megbízható, rendes-kedves pasi lehetsz, nem is értem a párod miért nem veled akarja ezt megbeszélni. Habár ez biztos valami női dolog, hogy tőled volt a gyerek akit elveszített és akkor most rád se bír nézni meg talán magát is utálja stb...
Nézd el neki, majd lenyugszik. Hagyd most, az anyja úgyis vigyáz rá. Ha majd hazatér hozzád mutasd ki, hogy szereted és számíthat rád.
Nem olvastam vegig minden kommentet ido hianyaban, de szeretnek hozzaszolni.
En is anya vagyok es ugy gondolom, hogy egy ilyen helyzetben az ilyen viselkedes teljesen normalis, es azt ferfikent, kivulallokent nehez megerteni, de tudod, o teljesen maskent eli meg a dolgokat ilyen szempontbol, mint te, mert a testenek egy reszet vesztette el. En sem tudnam, hogy mit tennek banatomban. Szoval ne haragudj meg ra. En belegondoltam most a helyzetebe es nem akarnam, hogy a ferjem varjon, szeretnem, ha utanam jonne. Szoval en megkeresnem, SZEMELYESEN elmennek hozza, ha tenyleg az anyukajanal van. Addig keresd minden lehetseges uton-modon, amig nem tudsz vele beszelni. Lehet, hogy nem tettel tenyleg semmit, de o abban a pillanatban nem volt kepes maskepp reagalni, amit meg tudok erteni. Borzaszto lehet egy veteles egy anya szamara. Vagy az is lehet, hogy valamit akaratodon kivul tettel, megjegyzest a babara, amire beragott es mikor elment a baba, lehet, hogy azt hitte, hogy te igy akartad, es azert tortent.
A masik az az, hogy szerintem hatalmas problema van hazassagotokban. Nem az a gond, hogy 21 evesen hazasodtatok, hanem az, hogy a gyerek miatt volt az eskuvo, ha jol ertem. Nem tudom, de nekem valahogy az tunik ki az irasodbol, hogy nem igazan szereted a felesegedet, vagy legalabbis mar megbantad a hazassagot. Foleg akkor tunik ki, mikor a kislanyotokrol irsz. Miert hazasodtatok ossze, ha nem szereted igazan? O a gyereked anyja, megaldott egy gyerekkel, mit kell ezen kulon elfogadni? Azt irod, hogy visszacsinalni nem lehet...hat ebbol is latszik, hogy reg megbantad a hazassagot, gyereket. Szerintem nagyon nehez lehet a felesegednek, ha meg ezeket nem is mondod ki neki, de valahogy erzodik rajtad...lehet, hogy en is beleorulnek, hogyha a ferjem egy visszafordithatatlan "balesetnek" tekintene a gyerekunket. Szoval lehet, hogy picit valtoztatni kellene az eletfelfogasodon, mert van egy csaladod, akit ha elvesztenel, valoszinuleg sokkal rosszabb eleted lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!