A feleségem megőrült. Miért engem okol?
Mindketten 26 évesek vagyunk, öt éve házasok. Eddig minden rendben volt, de mostanában nagyon sok probléma akadt. Van egy négy éves kislányunk, akit nem terveztünk, de már a születése óta felfogtuk, hogy őt már visszacsinálni nem lehet, és a miénk. Azóta viszont, úgy egy hónapja, vagy másfél, "becsúszott" egy második baba, ami alapjába véve nem is lenne gond, sőt. (De ettől függetlenül be kell valljam, hogy őt sem terveztük, ezért még mindig nem igazán tudtam felfogni-elfogadni ez egészet.)
Egyik nap, késő délután, amikor hazajöttem, a párom sírva ült a nappaliban. Odamenni sem tudtam hozzá, nekem ugrott, a falhoz szorított, elkezdte a nyakamat szorongatni azzal a mondattal, hogy "Megöllek te szemétláda", ez ment úgy egy tíz percig. Ordibált, lökdösött, közben pedig összecsomagolt, aztán elment. Később megtudtam, hogy miért akadt ki: elvetélt. Tudom, hogy ez nagyon rossz érzés, de akkor sem értem, miért vagyok ezért én a hibás?
Nem hajlandó beszélni velem, a gyereket is magával vitte (gondolom az anyjánál van).
Ti mit tennétek ilyen helyzetben? :S
válasza:ma 20:07 vagyok!
Elnézést kedves alattam szóló, de azért mert nem vagyunk egy hullámhosszon, még nem kell leszakítani a fejem.
Kb. annyira vagyok a milliomostól mint Makó Jeruzsálemtől, viszont 21 évesen, még az ember inkább gyerek mint felnőtt, és én ekkor még tapasztaltam az életet.
Most 29 vagyok, nőtlen és boldog, hogy ennyi idősen nem kerültem ilyen helyzetbe.
Gondoltam elmondom...
válasza:Köszönöm a válaszokat :)
Nem, sosem csaltam meg a feleségemet (nem is lennék rá képes).
Amikor meg tudtam, hogy jön a következő baba, egy kicsit meglepődtem, de végülis egészen örültem. Nem voltam felhőtlenül boldog, mert eléggé ledöbbentem, de nem voltam kiakadva, vagy ilyesmi.
Védekeztünk, az nem kifejezés, de valahogy mégis sikerült. :/
Egyébként már felhívtam, többször is, de egyszerűen kinyomja, vagy nem veszi fel.
20.26 Igazából boldog vagyok, mármint úgy általában, de most egyszerűen nem tudok az lenni. Itt vagyok ebben a hatalmas házban, egyedül, teljesen tehetetlenül. Nagyon is szeretem, még mindig halálosan szerelmes vagyok belé, és eddig úgy tűnt, hogy ő is az, de mostmár egyszerűen nem tudom mit gondoljak...
Sosem volt ilyen, bár igaz, hogy alapjába véve "hisztis" természetű, de amolyan elviselhető szinten, és tényleg tisztelem amiért a kislányom édesanyja, amiért vezeti a háztartást (pedig nagyon nem értett hozá elsőre), és amiért mellettem van. Nem szeretném elveszíteni, és a kisgyereket pedig végképp nem! Az lenne talán a legnagyobb csalódás.
Egyelőre azt hiszem, hogy hagyom egy kis ideig, aztán valahogy megpróbálok vele beszélni. Előbb-utóbb csak összejön...
Még egyszer köszönöm mindenkinek :)
válasza: válasza:Biztos vagy benne, hogy mindig őszinték voltatok egymáshoz? Nem lehet, hogy a feleséged vágyott a gyerekekre, csak a te kedvedért tettette a védekezést? Hogy nagyobb lelkesedést várt, amikor teherbe esett, és bántja, hogy mivel számodra "csak" egy besikerült gyerek, nem egy várva várt, a vetélés miatti fájdalmában sem tudsz igazán osztozni?
Beszélgetnetek kellene, annyi házasság és kapcsolat csúszik el azon, hogy a másiknak való megfelelés miatt egyik fél sem meri kimondani az igazi vágyait!
válasza:Hát akkor elnézést. Azt hittem más a helyzet.
Ha tényleg ennyire szereted akkor állj majd mellette amikor szüksége lesz rád és legyél vele nagyon nagyon kedves.
Hallgasd őt meg és öleld át.
A szexet szerintem ne erőltesd jó ideig, se a baba témát ha csak nem ő akar róla beszélni.
Ha vele nem tudsz beszélni, akkor pár nap múlva keresd fel. De én mondjuk felhívnám az anyját, hogy megkérdezzem hogy van. Így legalább ő is tudná, hogy tényleg szeretem és ha beszélgetnek biztos megemlítené neki.
Adj neki pár napot, majd haza fog menni biztosan.
És nem a te hibád és nem rád haragszik. Csak nehezen tudja feldolgozni a helyzetet.
Sok sikert, és nyugi vissza fog menni hozzád.
válasza: válasza:20.51
Lehetséges, hogy van igazság abban, amit mondasz.
Bár igazából sosem tűnt lelkesnek, amikor a gyerekekről volt szó. Sőt, amikor még fiatalabbak voltunk, ő volt az, aki kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy valaha is gyereke legyen. De lehet, hogy megváltozott a véleménye, csak nem akarta elmondani, ... fogalmam sincs. Ez elgondolkodtató.
20.53
Köszönöm a tanácsot, feltétlenül felhívom az édesanyját. (Nem is értem, eddig hogy nem jutott az eszembe. :/)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!