A feleségem megőrült. Miért engem okol?
Mindketten 26 évesek vagyunk, öt éve házasok. Eddig minden rendben volt, de mostanában nagyon sok probléma akadt. Van egy négy éves kislányunk, akit nem terveztünk, de már a születése óta felfogtuk, hogy őt már visszacsinálni nem lehet, és a miénk. Azóta viszont, úgy egy hónapja, vagy másfél, "becsúszott" egy második baba, ami alapjába véve nem is lenne gond, sőt. (De ettől függetlenül be kell valljam, hogy őt sem terveztük, ezért még mindig nem igazán tudtam felfogni-elfogadni ez egészet.)
Egyik nap, késő délután, amikor hazajöttem, a párom sírva ült a nappaliban. Odamenni sem tudtam hozzá, nekem ugrott, a falhoz szorított, elkezdte a nyakamat szorongatni azzal a mondattal, hogy "Megöllek te szemétláda", ez ment úgy egy tíz percig. Ordibált, lökdösött, közben pedig összecsomagolt, aztán elment. Később megtudtam, hogy miért akadt ki: elvetélt. Tudom, hogy ez nagyon rossz érzés, de akkor sem értem, miért vagyok ezért én a hibás?
Nem hajlandó beszélni velem, a gyereket is magával vitte (gondolom az anyjánál van).
Ti mit tennétek ilyen helyzetben? :S
A feleséged tényleg megkattant, de ez most teljesen normális. A vetélésnél olyan hormonális reakciók zajlanak le a nő szervezetében, hogy előfordulhat az ilyen szélsőséges érzelmi reakció. Igen, igazad van abban, hogy nem érdemelted meg ezt, de most tényleg ki kell tartanod a feleséged mellett! Hagyd, hogy lenyugodjon, hidd el, pár nap múlva már nyugodtabb hangnemben tudjátok majd átbeszélni a dolgokat.
A nem tervezett gyerekek ellen pedig védekezni kellene. Úgy tűnik, hogy nálatok problémák vannak a védekezéssel. Aki védekezik, annál nem csúszik be egy gyerek sem, nemhogy kettő....
azonnal keresd meg tűzön vízen át
ha megtaláltad beszélj vele ,ha kidob az ajtón,mássz vissza az ablakon.tegyél meg mindent azért,hogy tisztázzátok a dolgot
Teljesen normális dolog 21 évesen megházasodni. Nem mindenkinek az a célja, hogy megmilliomosodással "teljesedjen ki"...
Azokkal értek egyet, akik szerint meg kell keresned a feleséged, és beszélni vele.
Hát ez nem semmi!
Őszintén sajnálom ami veled történt.
Nekem a soraidból úgy tűnik, hogy nem vagy boldog... nem csak a mosatni helyzet miatt, hanem egyébként sem.
Valószínűleg túl korán házasodtatok össze.
Ráadásul egy pasinak nehezebb elfogadni egy nem tervezett gyereket. Főleg ha még lesz egy második is!
Ne haragudj, hogy rákérdezek, de nem védekeztek vagy hogyan csúszhat be mindig?
Nem lehet, hogy a párod akarta csak "trükközött" és hazudott neked? Na mondjuk nem fontos.
Sajnálom, hogy elment a baba de akkor sem kellett volna így kiakadnia.
Ez nem a te hibád, nem te tehetsz róla. Semmi közöd ahhoz, hogy ő elvetélt.
Szerintem hagyd békén, majd megbeszéli az anyjával. Ehhez amúgy sem tudnál mit hozzászólni, az anyja talán többet tud segíteni. Plusz legalább nem kell hallgatnod a hisztijét...
Én ismerek pár nőt, akik hasonló dolgon mentek keresztül, de egyik sem viselkedett így, inkább a barátjához fordult és szomorú, kedvetlen volt.
Nem értem miért nem beszél veled és miért vitte el a gyereket is. Nem tudom miért képzelik azt a nők, hogy a gyerek csak az övék!!! Persze amikor segíteni kell akkor a te gyereked is. Undorító viselkedés. (És ezt úgy mondom, hogy én is nő vagyok.)
Szerintem hagyd békén, majd esetleg pár nap múlva hívd fel, hogy miújság vele és mit akar, haza akar-e menni vagy sem.
Egyébként szereted, vele akarsz maradni? Vagy nem unod még kicsit az egészet?
Én szerintem kilépnék ebből az egészből, de ha szereted őt akkor próbáld meg helyrehozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!