Néha annyira magányos vagyok (távkapcsolat), hogy úgy érzem "bárkivel" jobb mint egyedül. éreztetek hasonlót?

Majdnem 3 éve vagyok a párommal, akit nagyon szeretek...a kapcsolatunk kiváló...nagyon szeretjük egymást...mindig megértő velem, sokat beszélünk, igazi társak vagyunk...sajnos egy éve távkapcsolatban élünk, egyetem miatt...jól viseljük a dolgot máskülönben...bizalom van, megértés van...sokat beszélünk messengeren, telefonon, 2-3 hetente találkozunk is, plusz szünetben...egyetem után tervezzük az esküvőt...Én teljes szívemmel szeretném, hogy a férjem legyen, azt hiszem semmi sem tehetne boldogabbá a világon mint, a tény, hogy velem van, együtt vagyunk...a kicsi kutyától a házig mindent elterveztünk, olyan ez mint egy nagy elérhetetlen álom...(főleg mert neki még sok év egyetem)...Soha nem is merült fel a bizalmatlanság vagy megcsalás kérdése, ennél azért több gerinc van mindkettőnkben...mostanában azonban úgy hiányzik amikor hazaérek senki nem vár, senki nem ölel...úgy telik az idő, egyik nap a másik után, hogy pont azzal nem vagyok akit nagyon szeretek...rám rám tör az az érzés, hogy "akárkivel" jobb lenne mint így "egyedül élni"...tudom, hogy Ő vár rám és soha nem csalnám meg...és megszakadnék nélküle, de ez a ''társas-magány" néha megőrít...olyan bűntudatom van:( éreztetek hasonlót?

(megfontoltabb válaszok érdekében írtam ide)