Mit lehet tenni, ha az egyik felet folyamatosan "elnyeli" a saját családja?

Jó lenne úgy megoldani ezt a problémát, hogy senki ne érezze rosszul magát, és senki ne bántódjon meg. Én vagyok a kapcsolatban a nő, 25 éves. Fél éve lakunk együtt a párommal, ő most 26. Maga a kapcsolat már lassan 3 éves. Nekem a szomszédos megyében él a családom, az övé ugyanabban a városban, ahol mi. Számomra mindig is probléma volt, hogy túl tapadósnak éreztem a családját, mert alig tudunk valamit kettesben csinálni. (Szülők elváltak, az édesapjával és az új feleségével semmi bajom, bár ők hagynak is mindenkit élni.) Párom anyukája egyedül van még mindig, párkapcsolat és barátok nélkül a válás óta. Mikor még a barátom vele élt, is sok fejfájást okozott nekem sok minden.

Ha kettesben akartunk programot csinálni (felnőttként ez nem csoda szerintem), és nem őt kísérgetni a nyári programjaira, mindig kiakadt és hisztizett.

Mielőtt a párom elköltözött hozzám, próbálta meggyőzni, hogy maradjon még nála otthon fél évet. (hülyeségeket talált ki, hogy miért, a lényeg, hogy nem akart egyedül maradni.)

De most is igyekszik magával hurcolni a barátomat jobbra-balra. Azt nem lehet mondani, hogy ritkán találkoznak, mert az egész vasárnapot együtt töltik. (Van egy közös válalkozásuk, ennek az ügyeit intézik. De ilyenkor nem csak dolgoznak, jönnek-mennek, beszélgetnek is.) Ennek ellenére szombatonként is, gyakori, hogy kéri a barátomat: menjen el vele tankolni, vagy menjen el vele ide meg oda, mert egyedül ő nem akar. Ez azért gáz számomra, mert 2 nap a hétvége, és így van, hogy alig látom a barátomat, ha folyton anyukával lóg.

Nagymamája hasonlóan ragadós, (számomra), ő is egyedül él ebben a városban, de nem szeret egyedül lenni egyik nő sem a kettő közül.

Utoljára az csapta ki a biztosítékaimat, hogy mondta a barátom, hétvégén, miután hazahozzák a karácsonyfáinkat, ő elmegy haza az anyjához, utána meg a nagymamájához feldíszíteni őket, én meg a sajátunkat díszítsem fel hét közben egyedül, mert úgyis szabadságon leszek. Mondom oké, de akkor együtt semmit nem tudunk a karácsonyra készülni, ha neki az az első, hogy másoknál díszítget. (mindkét nő fel tudná egyedül is díszíteni a fákat, miután fel lesz cipelve a lakásukba és be lesz faragva a tartóba.)

Mondtam is neki (a barátomnak), hogy az ilyen dolgokban az esik rosszul, hogy olyan, mintha el sem költözött volna. Mert az a legelső, hogy hazamegy fát díszíteni, én meg csináljak egyedül azt, amit akarok. Mintha nem is lennék. Ha ezt így kimondom, megérti, és megígéri, hogy akkor először együtt feldíszítjük a sajátunkat. Meg mondja, hogy egész életében rángatta az anyja magával mindenhová, és ha nem ment vele, égtelen nagy patáliát csapott, ezt akarja csak elkerülni.

De az is gáz szerintem, hogy egyik családtagjának sem jut eszébe, hogy talán ha elköltözött, nekünk kettőnknek is vannak már közös dolgaink, amikre szintén kell a saját tér és idő. Nagymamája azért sértődött meg, mert nem töltjük nála az egész Karácsonyt, hanem a 3 napból egyre azt mertük mondani, hogy akkor csak ketten leszünk, otthon.

Nem értem, ezzel is mi a baj? Fiatal pár vagyunk, most kezdtünk el együtt lakni, ez az első igazi közös karácsonyunk, miért kellene az egész ünnepet nekünk a nagymama lakásán tölteni?

Szóval nem tudom, ezeket a helyzeteket hogy lehetne kulturáltan kezelni.

Köszönöm annak, aki végig olvasta.