Röviden, tömören. Anyu nem hagy békén. Most mi legyen?

Tudom, ez így nem egészen tiszta.

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..

Ezta kérdést még én tettem fel anno. Most egy kicsit bonyolodott a dolog, és odáig eljutottam, hogy újra teljesen kikészültem, valljuk be.

A kisfiút anyu nővére vette magához, ahogy ennyi idős koromban engem is. A párom eléggé megorrolt rám, mert ő tényleg, nagyon nagyon szerette volna, ha segíthet a nevelésben. De nekem ez akkoris túl sok lett volna.

Január elején elutaztunk egy hétre - munkahelyi ügy -, mire visszaértünk, legalább ötven nem fogadott hívás várt minket. Anyu próbált elérni valahogy. Visszahívtam, hogy megtudjam, mit akart ennyire tudni. Kiderült, hogy lelkiismeretfurdalása volt a maga után hagyott gyerek után. Ideges lettem, és végig sem hallgattam, lecsaptam a telefont. Ezután minden este és délután minket hívogatott, hogy mi van a gyerekkel, de én egyszerűen már nem voltam hajlandó felvenni a telefont. Ha itt hagyta, és nem akart róla tudomást venni, akkor most mégis miért érdekli ennyire? Persze, a bűntudat, de erre előbb is gondolhatott volna.

Valahogy kezdtem túlélni anyu folytonos telefonálásáit - később a párom szülein keresztül próbált elérni -, de aztán jött apu. Lehet, hogy már mondtam, de ő egyébként sem kedveli a barátomat, szóval igyekezett ezt az egész ügyet rákenni. Apu és a párom összebalhéztak (nem mintha ez nem lenne megszokott), de most valahogy komolyabbnak tűnt ez az egész. Apu azt akarja, hogy kerüljön vissza anyuhoz a gyerek, vagy mi neveljük fel. Nem érti meg, hogy én egyiket sem akarom. Már azzal fenyegetőzik, hogy intézetbe viteti. Na, ez az, amit végképp nem akarok.

És gondolom mindez azért van, mert anyu apun keresztül is próbált érdeklődni a gyerek felől, és apu talán azt gondolja, hogyha nálunk, vagy anyunál lenne a gyerek, akkor anyu egy életre békén hagyná. Kicsit zavaros, tudom...

Én már teljesen kiborultam. Lassacskán nyugtatókon élek, és nem tudom, hogy mi legyen. Anyu nem nyugszik, de személyesen nem mer idejönni. Szerintem a kisfiú a legjobb kezekben van anyu nővérénél. És lehet, hogy szemét vagyok, de egyáltalán nem akarom, hogy anyunak egy fikarcnyi köze is legyen a fiúhoz. Nem érdemli meg.

De nem fog békén hagyni, ezt is nagyon jól tudom. Minden, ami eddig jó volt, most kezd rombadőlni. Tényleg kikészültem. Véglegesen. Szerintetek van valami megoldás, vagy hagyjam, hogy az idő megoldja a problémát?