Mit tehetnék még? Ha vlakinek van ötlete, kérem ossza meg velem, mert már ki vagyok idegileg.

18 éves lány vagyok, lassan 4 éve vak. (Beszélő számítógéppel írok) Mióta megvakultam, anyukám már nem olyan vlem, mint rég. Megértem, hogy trauma neki is, de azért nem kell mégjobban megkeseríteni az életemet.... Ha valamit nem jól csinálok, kritizál, mondja, hogy "de béna vagy!", kritizálja, hogy hogyan mozgok (pl. amikor megyek, előre teszem a kezem, hogy tapogatózzak), ha valami nagyon nem megy, akkor sem segít, csak ha már rászólok, hogy ugyan segítsen már, stb. Mikor kérdezték tőle, hogy miért nem megy el dolgozni, rám hivatkozott, hogy majd kísérnie kell engem a nagy hóban... Ahhoz képest leesett már egy párszor a hó, elég sok is és nem kísért be az iskolába... Még a buszmegállóba is csak kénytelen-kedvetlen.... Mikor meséltem neki, hogy eltévedtem a hó miatt, mert megzavart, arra sem szólt semmit, másnap sem kísért el.... Kezdem azt érezni, hogy csak kihazsnál, több dologban is eszköz vagyok neki. Egyszer mondta, hogy kísérjem el valahová, mondom "miért?", erre Ő: "Hogy hamarabb bejussunk!".... Kapok árvaellátást (apukám meghalt), ápolási díjat.... Kezdem azt érezni, hogy űgymond csak a hasznot látja bennem... Ha hazaérek az iskolából, mintha haza sem jöttem volna... Most sincs itthon, fél háromra értem haza, már fél öt és még nem volt ittthon.... Meg sem nézi, hogy hazaértem-e... Mi van, ha mondjuk bajom történt?! Nyugodtan traccsol a szomszédnál.... Persze felhívni sem hív fel, én meg nem tudom felhívni, mert a telefonomat nem tölti fel pénzzel.... Nagyon ritkán van itthon, mindig a szomszédnál van:( Kiteszi az ennivalót az asztalra és lelép itthonról. Mindíg este érkezik haza, tíz óra tájt. Szitne semmit nem beszélget velem:( Sokszor kérdezgetem magam, hogy mi a fenének jövök haza? Senki nem vár itthon. 4 éve, amikor bekerültem a Vakok Iskolájába, ott megismerkedtem egy fiúval, aki nemsokkal később már a párom lett:) (Ő is vak) Azóta is együtt vagyunk és anyukám minden erejével azon van, hogy elválasszon minket egymástól:( Mindent bevet, próbálta már Gyuszit ellenem fordítani, persze sikertelenül, volt, hogy azzal fenyegetett, hogy kivesz az iskolából, csak hogy ne lehessek Gyuszival és azt mondta, hogy az sem érdekli, ha nem tudok majd tanulni..., stb. Gyuszi kitart mellettem azóta is, nem hagyja, hogy anyukám megmérgezze a kapcsolatunkat, de ez a helyzet már az Ő idegeit is rondgálja:( Az utóbbi időben Ő is sokszor sír, amiért ezt teszi velünk anyukám:((( Most az a legújabb terve anyukámnak (az a legszomorúbb, hogy mástól tudtam meg, mégcsak nem is tőle), hogy most év végén levizsgázok informatikából és jövőre nem akar majd engedni szövésre (mert azt választottam 2. szakmámnak), mert tudja, hogy Gyuszim is szövésre jön. Tudja, hogy nagyon fontos nekem, hogy legyen mégegy szakmám, mert ez az informatika csak alapfokú, de állítólag azt mondta, hogy nem érdekli. Ezt az egyik tanártól tudtam meg! Az fáj, hogy a hátunk mögött áskálódik, mindenkinek kibeszél, nagyon csúnyán! A legjobb barátnőmnek is kibeszélt Gyuszit és engem, de a barátnőm elmondta nekem mindíg, hogy miket mondott. Ócsárol engem és Gyuszit, hogy mi semmire nem vagyunk jók, semmire nem vagyunk képeslk.... "Te hülye, idióta!" mindíg ezt kapom:(( Azt is felhánytorgatja, hogy mit ad nekem. Már bocsánat, de egy szülőnek kötelessége ellátni a gyereket, ha már a világra hozta, nem?! Nem illik felhánytorgatni, hogy gondoskodik rólam! Én már azt is mondtam neki, hogy ha annyira terhére vagyok, engedjen utamra, ugyanis már elmúltam 18 éves és Gyuszival el tudnék költözni. Azt mondta, hogy nem enged sehová és meg ne próbálja eljönni itthonról, mert a föld alól is előkerít és hazaráncigál, gYuszit pedig soha nem látom többet... Szép kis hozzáállás... Nem tudom, hogy a vakságom miatt fordult így elelnem, vagy más miatt, de nagyon rossz érzés:((( Nem értem miért bánt minket, pedig nem csináltunk semmit, mégcsak a tanulás rovására sem megy az együttjárás, mert nem romlottak a jegyeim. Gyuszit is lehordja mindennek, tudja, hogy Ő a gyengepontom... Már nagyon kikászített, sokszor reszketek, sokszor sírok, stb. Tarthatatlan ez a helyzet, de senki nem mond semmit, csak Gyuszim próbál segíteni, de nem tud Ő sem beszélni vele. Már többször volt olyan is, hogy meg akart ütni, de Gyuszi megvédett... Azért akart megütni, mert valamit nem jól csináltam:( Megőrülök:(( 164 cm vagyok és 40!!! kg, 18 évesen! Szerintem nem így kéne kinéznem.... Nem veszi észre, hogy mit csinál velem... Az tartja bennem a lelket, hogy Gyuszim itt van, kitart mellettem, próbál segíteni, megvéd, de már sajnálom, hogy rá is kihat ez az egész. Simán mondhatná, hogy neki ebből eleg van és kiszáll, de nem! Velem van! Nagyon hálás vagyok naki ezért! Bocsánat, hogy hosszú lett, de ahhoz, hogy értéstek valamennyire a helyzetemet, ezeket le kellett írnom, bár még tudnék mesélni:(..... Ha tudtok valami tanácsot adni, szívesen venném, mert Mi már kifogytunk az ötletekből:( Vivien(18/l)