Szerintetek ez normális? Két ember nem azért költözik össze, mert együtt akar élni? Ha meg egyedüllétre vágynak, minek költöznek össze?

Igazuk van, én pl. szeretem a csendet, párom zenés. Néha jó lenne elvonulni olvasni, vagy csak feküdni és bámulni a falat, EGYEDÜL.

Sajnos nekünk nem adott, a nappaliban éljük az életünket, de néha nagyon zavar a dolog. Nem tudok elmenni, mikor besokalltam (pedig akkor jobb egyedül, míg megnyugszom kicsit), nyűgösebb vagyok, vagy csak épp a tököm teli a világgal, ami hagyjon békén - ide a párom is beletartozik olyankor - kis ideig.

Vagy, ha jönnek a párom barátai, akkor jó lenne elmenni, ők hallgassák a zenét, beszélgessenek, sörözzenek, nem kellek én oda. Tudnék olvasni, írni, elfoglalnám magam.

Ehelyett ücsörgök a nappaliban, hangosan szól a zene, hogy a konyhában is hallják, és semmit nem tudok csinálni, max. bámulni a fejemből.

Szerintem alapból mindenkinek szüksége van egy kis egyedüllétre, egy kis saját térre. De vannak olyanok, akik kicsit jobban igénylik ezt. Én pl. ilyen vagyok. Szeretek olvasni, néha magamban zenét hallgatni vagy egy-egy elgondolkodtató filmet egyedül nézni. De ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem a barátomat :)

Szerintem jó, ha ennyire hasonlítanak ebben a kérdésben és meg tudják érteni egymást :)

Ha két teljesen eltérő hobbyjuk van, miért is ne? Mennyivel jobb ha a férj a kert végében lévő fészerben bütyköl amíg a feleség a mosókonyha melletti varrószobában varrogat?

Simán csak szerencsések hogy van annyi pénzük hogy többszobás házban ilyenre is legyen hely.