Mit tudnék tenni az alábbi, bonyolult helyzetben? Hogyan 'dolgozzam fel', legyek túl rajta?

Nem is tudom, hogyan kezdjek bele, és igazából nem is tudom kivel megosztani az alábbi dolgokat, azért folyamodtam ahhoz, hogy itt írjam ki magamból a dolgokat. Kérlek, ne legyetek undokok, bunkók velem, inkább próbáljatok meg segíteni, de ha nem tudtok, inkább ne írjatok hozzászólást!

12 éve a szüleimmel egy nem túl jó állapotú albérletben lakunk (van ennél rosszabb állapotú is!), amit mindig igyekszünk tisztán, rendben tartani.

Apám 8-13 éves koromig az ország másik felén dolgozott, csak hétvégente láttam, anya csinált meg itthon mindent. Aztán évekig itthon feküdt, nem nagyon dolgozott, sőt. Csak anya gürizett. Apám nem jött ki jól az anyai nagyszüleimmel és amikor 9 éves voltam, egyik este apám részegen beugrott a nagyszüleimhez és megverte papát, azóta nem nagyon beszélnek, sőt. Úgy érzem, mintha rám és anyára is neheztelnének.

Az apai ágon lévő nagyszüleimet életemben nem láttam, az apai ágon lévő unokatestvéreimet évekkel ezelőtt (10-11 éve) láttam utoljára, már simán elmegyek mellettük az utcán, meg sem ismerem őket.

Csak az anyai ágon lévő nagyszüleimmel tartjuk a kapcsolatot anyával, úgy, ahogy. Viszont úgy vettem észre, hogy apámon kívül sem nagyon kedvelnek minket. Tény, hogy nem egyszer ki kellett minket segíteni, de szerintem egy szülőnek -jobb esetben- segítenie kell a gyerekét, ahogy tudja, de lehet, hogy én látom rosszul a dolgokat. Azt is észrevettem, hogy anya húgát és a gyerekét jobban szeretik, mint anyát és engem.

A nagyszüleim alig jönnek hozzánk. Mindig van valami kifogásuk. Hogy 'putri van', hogy a lakás egy 'lyuk', hogy nem bírnak panelban lenni (itt jegyzem meg, hogy mama nem egyszer aludt anya húgánál, aki szintén panelban lakik és csomót van náluk papával együtt). Szóval mindig van kifogás, mindig csak nekünk kell menni.

Nem mellesleg nagyszüleimnek iszonyatos szája van, ugyan úgy, mint anya húgának. Ha rájuk jön az 'öt perc', akkor olyanokat tudnak mondani, ami egy jobb érzésű ember 'csontjáig hatnak'. Nem egyszer hordott le mindennek anya húga, még kisebb koromban, amikor nagyszüleimnél aludtam és ott volt ő is. Már kisebb koromban sem szerettem náluk lenni, mert egyfajta 'mérgezett levegő' van körülöttük (sápítoznak, rossz dolgokról beszélnek, nem látják semmiben sem a jót, stb. Gondolom sejtitek miről van szó).

Anya pánikbeteg 20 éve. A napokban akkor lett rosszul, amikor a városban sétáltunk. Csomószor láttam, amikor rosszul volt, az is megesett, hogy nem mentem be az iskolába, mert vele voltam itthon. Volt, hogy hetekig feküdt itthon, míg megtalálták és beállították neki a jó gyógyszert. Ekkor a szülei sem voltak jelen, hogy segítsenek neki. Mindent egyedül csinál, csak én segítek neki. Apám ilyenekből sem nagyon veszi ki a részét. Legutóbb is, amikor itthon volt, elküldött engem és anyát a boltba bevásárolni, kénye kedve szerint olyan ételt főztünk neki, amilyet akart. Pár hús nem volt a boltban, ezért 1,3 KM-re arrébb lévő SPAR-ba mentünk el ketten anyával a sok kiló húst elhozni és a többi alapanyagot.

Nálam kb. 3 éve jelentkezett először a pánikbetegség tünete, azóta én is többször rosszul voltam (iskolában, buszon, itthon, munkahelyen is). Ráadásul olyan migrénem van, ami mellé le is zsibbadok, és rosszul is látok olyankor, valamint beszélni sem tudok.

Tudnék még mesélni, de így is elég hosszúra sikerült ez a 'kisregény'.

Normális, ha a 'családi életem' nagyon nyomaszt? Mennyire normális ez a helyzet? Mit tudnék tenni?

20l