Elviselhetetlen, sajnos közeli családtag. Hogyan szakadjak el tőle érzelmileg?

Sajnos túlzottan kívánom azt, hogy elmesélhessem az érzelmeimet valakinek, és tanácsot kapjak, határozott tanácsot, nem rávezetést, és talán az átlagnál kevesebb ember áll számomra rendelkezésre, aki meghallgat.

Valamiért egy közeli családtagon függök lelkileg. Igazából már annyit rúgott belém, és természetesen védekezésül én is belé, hogy már rég hidegnek kellene lennem.... Ma is úgy felhúzott a hozzáállása, hogy azt hittem, szívrohamot kapok, utána semmi kedvem nem volt élni és nem nem tudtam szép témáról beszélni valakivel neten, ki kellett lépnem...

Szóval...

Ha egy kis bunkóságot mondok valakinek, vagy olyat, ami nem is bunkóság, de félreérthető, vagy ha a másik rosszindulatot lát a mondatom mögé, félreértheti --> és a családtagnak elmesélem --> reakciója: ilyet hogy mondhatok, ez nekem is rosszul esne, ne csodálkozzak, ha elfordulnak tőlem, stb.

Ha valaki hatszor "bunkóbb" dolgot mond nekem, és elpanaszolom --> de érzékeny vagyok, már ez is rosszul esik? sok bajom lesz az életben, ha már ez is rosszul esik, a másik nem is volt bunkó, biztos én látom bele, stb...

Ha egy kis következtetést vonok le valakivel kapcsolatban --> én mindig csak elemzem az embereket, kiértékelem, mennyi gondom lesz emiatt az életben.

Ha más olyan szinten kielemez (akár egy karmozdulat-kaliberű dolgomat is :D), hogy Ádám és Évánál tart, és ezer dolgot belelát --> ezt elmesélem --> családtag reakciója: a másik csak segíteni akart, miért érzem ezt rossz szándékúnak, örüljek és legyek hálás, hogy segít.

Ezen kívül mindig oda lyukad ki, hogy én vagyok a hibás, sőt! Elviselhetetlen, bunkó, nem lesz barátom, stb...

Továbbá mindig a másikat védi!

Meg elkezd érvelni, hogy a másik miért volt olyan, amilyen. Nem tökmindegy??? Amikor belémrúgott, nem megérteni akarom a másikat, amúgy ha nagyon azt akarnám, menne magamtól is...