Minden szülő ilyen az első gyermekével?

Szia!

A kérdésedre, nem minden szülő ilyen az első gyerekével, van aki a másodikkal is ilyen. Én is 22 éves vagyok, és egy nővérem van. Igaz, még nem dolgozom, de anyám nehezen viseli, hogy felnőttem.

A szitum hasonló is, meg nem is. Történt ugyanis, hogy párommal becsúszott egy baba, de közben én még nem végeztem az egyetemmel, még hátra van a szakdolgozatom. És természetesen ezt a párommal beszéltem meg elég részletesen, és nem anyuval. Neki csak annyit mondtam, hogy megtartjuk, mert úgy beszéltük, hogy tudjuk vállalni. Erre úgy nézett ki, hogy örül a babának. Elkezdtük szervezni az esküvőt is, de közben egyre többet volt olyan anyu, hogy látszott rajta, nem tud elengedni, nem hiszi el, hogy a leendő férjem el tud tartani, szóval abszolút nem bízott meg bennük. De a fejmosást csak én kaptam, a végén még azt is a fejemhez vágta, hogy miért nem vele beszélem meg a dolgaimat, pl a babát is, mert ő annyira jól meg tudta volna nekem magyarázni, hogy miért NE tartsam meg... Nos, el tudod képzelni, hogy ezek után nem ő a legjobb barátnőm. Mostanában kezd megbékélni a dologgal, hogy nagymama lesz, de még tőlem kérdezgeti, hogy na örülök-e már a babának, holott ő volt az, aki nem örült neki. Ugyanakkor meg a párom családja befogadott teljesen, persze a távolság nálunk is meghatározó, párom szüleivel egy városban vagyunk, az én szüleim kb 150 km-re vannak innen.

Hát ennyi. Igazából erre nincs megfelelő megoldás. Én pl most alig beszélek anyuval, ő meg amikor utolér, akkor próbál kedves lenni és érdeklődő a még pocaklakó unokája iránt. A párom családja lett most a családom, és nekem ez volt a legjobb megoldás, mert az ő szülei is mindenben támogatnak és segítenek minket.

Csak úgy leírtam, hogy lásd, nem vagy egyedül, és hogy a helyzet nem reménytelen.

Nekem még nincs efféle összeköltözési tapasztalatom, de nálunk is ez a helyzet. A párom szülei vele sokkal szigorúbban bánnak mint az öccsével. Persze az indok mindig, hogy Ő még kamasz. Valójában szerintem ennek valamiféle pszichológiai alapja van, talán annak látványa, hogy a nemrég még pici lányuk hirtelen felnőtt nővé vált kikészíti a szülőket. Gondolom az is közre játszik, hogy minden anya arról álmodik, hogy a lánya lesz a legjobb barátja, a bizalmasa, és mikor ez nem következik be, szintén rossz érzésekkel telik meg.

A fiús anyák felől kevesebb ilyet hallani, legalábbis az ismerőseim között. Biztos ott is akad egy-kettő, de szerintem az csak a fiú párja felé irányuló rosszindulatot jelenti.

Hát, csak annyit tudok mondani, hogy ez van. Sajnos szomorú tapasztalat, hogy nagyon megbeszélni sem lehet, mert egy bizonyos kor után a szülők nem nagyon hajlanak a hibáik beismerésére a gyermek előtt, holott az már látja azokat. Az én szüleim hál'Istennek rájöttek, hogy az idő előrehaladtával ráeszméltem Isteni mivoltuk nem létére, és lassan elfogadták, hogy az életemben már nem irányító, hanem tanácsadói szerepet kapnak. Ilyen formán a kapcsolatunk sokkal harmónikusabb lett, és persze a fogadtatás miatt én is szívesebben fordulok hozzájuk tanácsért, mintha meg akarnák mondani, hogy mi a tuti.

Helló!

Bevallom, nem a huzonéves korosztály vagyok, mert az anyukád lehetnék, de mert közel sem vagytok a problémával egyedül, így hát ha megengeditek, hozzá szólnék. A különböző generációk különböző érettséget mutattak. Amíg 40-50 évvel ezelőtt egy lány 16 évesen érett volt és a társadalom annak is számította, ez most manapság nem az, mi több, ha a testi és értelmi fejletséget nézzük ma még a 20 éves is igen gyermek, vagy legalábbis gyerekes. A korosztályom többsége 18-20 évesen szült, ma már ez az idő 30 év fölé tolódott. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy 22 éves lány nem érett, de különböző szerepvállalásra az. Minden anya arra törekszik, hogy gyermekét megóvja a negatív társdalmi hatásoktól, a csalódásoktól - persze nem sok eredménnyel. Ebben a nyitott világban nem egyedi eset az "összebútorozás" ilyenkor az ember vágyik is erre. Érthető, én is ezt szerettem volna. Ha jól formáljátok egymást tartós is lehet. Tudjátok egy esküvőn az anyakönyvvezető beszédében azt mondta, hogy mindenkinek tisztába kel lennie azzal, hogy az akkor érzett nagy szerelem idővel elmúlik és a párkapcsolatot egy másik érzés fogja össze tartani. (Ha össze tudja tartani, mert már most sokaknak az sem megy). És ezt minden házasságban élő tudja, az anyukád is. Nem tesz Ő mást, mint félt, talán jobban, mint a testvéredet. Idővel megfogod érteni, ezt most egészen biztosan tudom, hogy nem. Én csupán azt kívánom, hogy ha a döntésedben rendíthetetlen vagy, akkor sikeres is legyen. Átgondolni azért nem késő, talán hasznos is.