Hogyan fogadtassam el a barátommal, hogy az édesnyja miatt nem szeretek sokat náluk lenni?
Huszonévesek vagyunk, de együtt élni még nincs lehetőségünk. Minden nap találkozunk, igényli is a napi szintű találkozókat, együtt is szoktunk aludni. Próbáljuk megosztani, hogy fele-fele arányban legyünk nálam, és náluk (ő és anyukája ketten laknak).
Anyukája nem szeret engem, ezt érzem. Nem adok rá okot, mert soha nem vagyok tiszteletlen vagy bunkó, soha egy rossz szavam nem volt hozzá. Viszont teljesen más személyiségek vagyunk, és ő csak azokat a típusú embereket kedveli igazán, akik rá hasonlítanak. Próbálja a környezetében levőket is olyanná formálni, amilyen ő.
Én így nem érzem jól magam a barátomnál, mert rendszeresen van náluk valami feszkó. Anyukájának stresszes munkája van, és otthon, az embereken tölti ezt ki. Nem lehet kiszámítani, vagy nagyon jó a kedve (ez ritka), vagy mindenbe beleköt. Időnként nekem is beszólogat, megjegyzéseket tesz, csak azért, mert nem pont úgy élek (otthon, tőle külön!), mint, ahogyan szerinte mindenkinek élnie kellene.
Egyszerűen pszichésen nem bírom már, azt sem, ha heti 3 napot töltök a barátomnál. (anyukája mindig jelen van, olyan soha nincsen, hogy külön elmegy a szobájába, így csak szinte lefekvés előtt tudok a barátommal kettesben lenni.)
Hogyan mondjam meg neki, hogy miért nem akarok ott lenni nála/ náluk? Hogy lehet kezelni egy ilyen helyzetet?
válasza:
válasza: válasza: válasza:Miért nem mentek be a szobájába és kész?
Fiatalok vagytok,nem kell anyukával ülni.
(amig csak jártunk,addig nálunk is ez volt,de mi mindig elvonultunk,utánunk szerencsére nem jött anyós,most meg már házaspárként havonta egyszer meglátogatjuk pár órára,addig kibirom-van mobilnet,lógok itt max)
Ő nálam nem érzi magát kényelmetlenül. Külön költöztem, másik városba, neki a családomhoz abszolút nem kell alkalmazkodnia, évente csak kétszer találkozik velük.
Hétvégén nálam üres az egész lakás, hét közben ott van ugyan a lakótársam, de külön szobában, nem találkozik vele.
Anyukájának nincs férfje és párja, se barátai. A családja az egyetlen társaság a számára. Ha bemegyünk a barátom szobájába, akkor is beszólogat, mondogatja, mit olvasott az újságban, vagy kérdez valamit. Ha kint vagyunk a konyhában, vagy a nappaliban, ő is kijön, és mesélni kezd, vagy utasítgatni valamire.
Ő megszokta ezt a helyzetet, mert ebben nőtt fel, nem tűnik fel neki. Azt már érzi, hogy az édesanyjának nincs jó természete azzal, hogy mindenkit meg akar változtatni és a saját képére formálni, és mindenki életvitelébe beleszól. Ugyanis a húga párja (tőlem függetlenül) ugyanazokat a dolgokat tette szóvá az anyukával kapcsolatban, mint én.
De azt a barátom is érzi, hogy ahogy idősödik, egyre haklisabb az anyukája, és egyre több semmiségbe beleköt, őt is sokat piszkálja csip-csup dolgokért.
Én is kezdem belátni, hogy a megoldás, hogy nem kell minden nap együtt aludni, és egyszerűen, nem kell sokat lenni olyan helyen, ahol nem érzi jól magát az ember.
Bízom benne, hogy nem fogon ezen megbántódni a barátom, és végül is, heti 2 külön töltött nap, csak nem megy egy kapcsolat rovására.
Egyébként meg, lehet, hogy az anyukájának ugyanúgy sok az az idő, amit náluk töltök, csak eddig nem mondta.
válasza: válasza: válasza:Ha a barátod ezt "megszokta" és nem zavarja az sem, hogy neked rossz, nem lehettek kettesben, akkor a helyedben választás elé állítanám: vagy lakik veled az albérletedben (a lakótárs helyett ö van ott), vagy marad az anyjával, de nélküled.
Ebböl ugyanis így nagyon valószínü, hogy mindig így marad, neki jó az anyukával, és az anyuka is ragaszkodik ahhoz, hogy napi 24 órában a fiával legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!