Hogyan tudnék végre nyugodt, boldog életet élni?

Nagyon rossz itthon lenni. A szüleim külön fognak menni, nem beszélnek egymással, ha beszélnek, akkor is felemelik a hangjukat. Anya apát szidja, amikor nincs itt, apa meg anyát és ezt mind nekem kell végighallgatnom és nagyon rosszul esik. Van testvérem, de ő este 6-ig dolgozik, amikor hazajön, akkor meg itthon folytatja a munkát minden nap, ő nem részese igazából ennek. Vele is alig beszélünk. Apának ha valami nem tetszik, akkor rögtön káromkodik, elég hozzá annyi, hogy ha kiesik a kezéből a villa. Anya meg állandóan azért veszekszik, mert idebent vagyok mindig. Vasárnap bátorságot vettem magamon és mondtam anyának, hogy nem akarok templomba menni, de erre olyan szinten ki kelt magából, amilyet én még nem láttam nála és meg is ijedtem. Nem éreztem fenyegetve magam, szó sincs róla, mert tudom, hogy nem bántana, csak amiket mondott azok nagyon rosszul estek, hogy én soha nem akarok semmit és mennyire elege van már ebből, meg, hogy nem csinálok semmit meg hasonlók és, hogy mindenkit neki kell eltartania. Régebben pánikrohamaim voltak tulajdonképpen amiatt, mert magamat hibáztattam mindenért, pedig tudom, hogy nem én tehetek az egészről. Borzasztóan megvisel lelkileg ez az egész és egyedül vagyok vele, minden teher rajtam nehezedik. Nem tudom, hogy mit csináljak. Nagyon szeretem őket, de szívem szerint elmennék minimum 1 hétre, hogy végre csak élhessem a mindennapokat és ne kelljen velük találkoznom, de ezt nem tehetem meg.

1 hét múlva iskola, akkor talán kicsit jobb lesz, mert nem leszek itthon egész nap, tudok mással is foglalkozni és elterelődnek a gondolataim, de egyenlőre így nagyon rossz. Régen olyan boldog voltam, de én ezt már nem bírom. Mégis mit tehetnék, hogy ne viseljenek meg ennyire ezek a dolgok?