Mihez kezdenétek, ha a családotok megnyerné a lottó ötöst, legyen mondjuk kerek 2 milliárd?
A 90%-otok elverné a pénzt néhány éven belül és még szegényebb lenne, mint amilyen most, a nyeremény előtt. Ne vegyétek magatokra, a statisztikák mondják ezt.
Családotok mit takar? Mert ha az én családom mármint a férjem én és a gyerekek akkor a nagy részét befektetnènk, a gyerekeknek lekötnènk majd utazgatnánk. Végén a nyeremény 5% át elosztanánk a családjaink között.
Jelen pillanatban az összes bevételük 450/500 ezer.
Első, én ezt már régebb óta ismerem, de egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy tényleg értelmes ember 2000 millió forintot eltapsol pár év alatt úgy, hogy szegényebb legyen. Kisebb összegeket még elhiszem, de ezt??
Én házat vennék, vállalkozást indítanék, felét lekötném kb., vennék egy nyaralót is, 1 autót és kéz csókolom.
A vállalkozásból jól megtudnék élni, hozzá se kell nyúlni a másik feléhez.
Adakoznék is.
Hát, valószínűleg megfogadnánk az első által belinkelt cikkben írtakat (én is olvastam hasonló cikket a lottónyertesekről, meg a kísérletről ahol a csöves kapott egy milla dollárt). Kussolnánk róla, pénzügyi szakembert fogadnánk fel, kellene valami rálátás vagy kontroll, ilyen mértékű pénzösszegből a mit lehet - mit nem lehet messze felülmúlja a mi tudásunkat.
Nem mondom, hogy nem költenénk belőle semennyit (annyi helyre szeretnék utazni), de én félnék, hogy "ja és még ezt is szeretnék meg azt is" alapon elszállnánk.
Igazából az életszínvonalammal elégedett vagyok így, elsősorban arra törekednék a tanácsadónál, hogy ezt az életszínvonalat kényelmes láblógatással is fenn tudjuk tartani a nyereményből. :)
100-200 milliót felhasználnék azonnal.
Olyan 200 millió forintot egy erős valutában trezorban elhelyeznék. Bécsben vagy Zürichben.
100 millió körül bankbetétbe helyeznék.
A többit pedig befektetném. Kanadai, kínai és orosz energia és bányavállalat részvényekbe, valamint IT részvényekbe. Dubai és kínai ingatalfejlesztő cégek részvényeiből is vennék. Ezen kívül befektetési aranyba is fektetnék.
Jelenleg egy főre jutó bevételünk olyan 280-300 ezer forint.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!