A párom ha itthon van el sem mozdul a számítógép elől. Velem szinte nem is foglalkozik. Egy héten keresztül csak gépezik (játszik) eszik, alszik. Mit tegyek?

Nő vagyok, két gyerekem van. Tudatosítani kéne, hogy ha a gyerekek kirepülnek, a férjeddel fogsz együtt élni, ezért mindig neki kell az első helyen lennie. Nem szabad a gyerekek alá rendelni, s nem szabad, hogy a kapcsolat rovására menjen a gyerekekkel való foglalkozás. Nagyon sok olyan párt ismerek, ahol már elköltöztek a gyerekek, és gyakorlatilag semmit se tudnak egymásról a felek, s a gyereken kívül nincs más közös témájuk. Gyakorlatilag idegenek egymásnak, nincs közös programjuk, max az, hogy meglátogatják a gyereket, vigyáznak az unokákra, stb. Pl. a szüleim is ilyenek.

Ha valaki új kapcsolatot kezd, akkor muszáj, hogy érezze az új társ, hogy fontos neki, s a barátnője, párja nem csak egy újabb gyerekként kezeli, neveli. A kérdező gyakorlatilag ultimátumot ad a párjának, úgy, mint egy gyereknek. "Ha játszol a gépen, akkor ma nem lesz szex!" vs "Amíg nem pakolsz össze a szobádban, nem mehetsz játszani!" Elég szomorú, hogy valaki egy újabb gyerekként tekint a párjára, s nem kell csodálkozni, ha az közönyös lesz, h!lyének nézi a másikat, vagy a szerepnek megfelelve dacol vele.

Természetesen és is szeretem a gyerekeimet, de nem vagyok "szerelmes" a kisbabáimba, ahogy ezt sok anya mondja, ill. érzi, vagy kifejezésre juttatja. Egy szülő-gyerek kapcsolatnak se tesz jót, ha felborulnak a szerepek. A gyerek "csak" gyerek, de a társam a társam. A gyereknek lesz majd társa, de én a társammal szeretnék minőségi kapcsolatban élni majd akkor is, ha a gyerekeim kirepülnek.

Az meg elég gáz, hogy a lányod az első. És a másik a gyerek a második, a férjed meg a harmadik? Tehát neked a lányod az első, a férjednek te, a másik gyerek meg kit érdekel? Bocs, hogy kisarkítom a dolgot, többször elolvastam a válaszod, de ha nem írnád, hogy két gyereked van, akkor meg lennék róla győződve, hogy csak egy lányod. Elég szomorú, hogy kétgyerekes anyukaként azt mondod, hogy az egyik gyerek az első.

Átolvastam minden hozzászólást és ebből a 2 sorból, ami a feltett kérdés, csak nagyon szűken lehet rálátni a dologra. mióta tart ez így, mindíg így volt-e, vagy csak mostanában, stb. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.. ugyanis én is kicsit hasonló cipőben kezdek járni és az előttem lévők tapasztalata azt mutatta, csak a szakítás segít?! Mi másfél éve ismerjük egymást. Manapság már csak elméletileg élünk egy házban, most is 5 napja nem láttam, hol a telken van, hol a munkahelyén, most meg kirándul a barátaival. Az én munkám kötött, az övé nem, ezért megy,amikor akar, engem meg szíd, hogy lépjek ki,keressek másik munkahelyet,ilyen "egyszerű" szerinte. Közös program már szinte semmi,ami engem érdekel,arra nem akar eljönni,megy edzésre,meg dolgozni.. Ha hazajön, ő is rohan a laptopjához, 5 percnél többet nem marad beszélgetni, minden más fontosabb már..aztán csodálkozik,hogy rossz a kedvem,boldogtalan lettem,nem ugrok a nyakába,ha hazaér..Ez egy ördögi kör,úgy érzem és a vége az elválás. Arra hivatkozik,hogy ő már az elején megmondta,nem lesz nekem elég,amit ő nyújtani tud,én meg erősködtem,amikor pár hónap után közölte,neki nem megy az együttélés,mivel azelőtt sem élt senkivel,öntörvényű,neki ne szóljon senki semmiért,hagy csinálja,ahogy és ami neki jólesik..A szobájában óriási a rendetlenség,itthon semmiben nem segít.Viszont a személyiségének van különleges és értékes része is,külsőre is pont jó,a megismerkedésünk fantasztikus volt..de azóta úgy érzem,minden igyekezetem hiába. kedvenc mottója, hogy ne várjak semmit és akkor nem érhet csalódás. Nálunk nincs gyerkőc szerencsére.

Kedves kérdező, nem irigyellek!