Ilyen körülmények között hol és hogy lenne érdemes állást keresni?
Nemrégen költöztünk haza külföldről, ahol mesterképzésben vettem részt. Egy évig leszünk itthon, mert ha felvesznek, akkor egy év múlva ismét kimennék külföldre, doktorálni.
Egy évre keresnék munkát. Nem a saját szakmámban, hanem igaziból valami nem szellemi munka (pl. Tesco árufeltöltés, Meki, stb. ilyenek) vagy nem specifikus szaktudást igénylő irodai munka lenne jó. Részmunkaidős állás is jó lenne.
De ha az ilyen helyeken (pl. árufeltöltői munka) ha megmondom, hogy három diplomám van, elhajtanak, hazudni viszont nem akarok.
Lenne valamilyen ötletetek, hogy hol lehetne úgy egy évig dolgozni, hogy ezt előre megbeszéljük a felvételnél? Semmilyen becsületes munka nem derogálna. Előre is köszi a segítséget.
Azt nem értem, hogy minek jöttél haza? Szerintem kint előbb és jobb munkát találnál, mint itthon, ráadásul ki is fizetnek rendesen. Tescoba muszáj letagadni, de még így se vesznek fel. Valószínű betalál az össze biztosító és értékesítő cég, de velük ne köss szerződést, mert megütheted a bokád.
Én sok szerencsét kívánok én is melót keresek, remélem sikerrel jársz, de jobban teszed, ha kint próbálsz szerencsét mosogatóként vagy pohárszedőként valahol. De ha kint szerezted a diplomád akár a szakmádban is kereshetsz, mert legalább tényleg elismerik a tudásod.
Szerintem is kint találsz mekis meg egyéb munkákat,amikre szeretik felvenni a magyarokat külföldön...
Itthon mekis és tescos melóra is protekcióval vesznek fel. Az általános,ha több száz helyre jelentkezel és 2 helyre hívnak be interjúra.
Nyugodtan keress a szakmáidhoz releváns állást,simán felvennének. Ha letelik az 1 év,akkor meg felmondasz aztán csókolom.
Szia, ügyfélszolgálaton gondolkodtál már? Na nem a telemarketngre gondolok, hanem Customer Supportra. Írtad, külföldön végeztél, ergo van egy stabil nyelvtudásod. Ha ez mondjuk nem az angol hanem francia, német, cseh, esetleg vmelyik északi nyelv, akkor simán találsz munkát (utóbbiaknál meg is fizetnek rendesen). Ha angol a fő nyelv és mellette beszélsz még mást, akkor is jó esélyed van.
Rengeteg féle ember van az ilyen szolgáltatóközpontokban, sokan így, diplomával, mert nem rossz a kereset és mindenre megtanítanak, ergo szaktudást sem igényel alapesetben. Na az más kérdés hogy sokszor stresszes, de utolsó lehetőségként szóba jöhet.
A saját "szakmám" a teológia. Nem csinálhatom meg azt, hogy elvállalom egy gyülekezet pásztorlását, utána pedig egy év múlva lelépek doktorálni. Ez nem így működik, és nem is lenne tisztességes.
Sajnos az sem működik, hogy visszamenjek külföldre egy évre. Sok oka van annak, hogy az elkövetkezendő évet most itthon kell töltenem. Viszont itthon meg kellene valami meló. Csak hát tapasztalom én is, hogy nem egyszerű találni. Köszi minden eddigi választ, jöhetnek még ötletek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!