Hogy telnek a napok a családban ha meghalt valaki?

Nálam például így:

Mivel a temetés utáni részt kérdezted, így csak azt írom le. A temetés egyfajta lezárása a dolgoknak, ott az ember elbúcsúzik, jól kisírja magát. Utána már nem sírtam egész nap, a dolgok úgymond visszatértek a normális kerékvágásba. Természetesen dolgozni jártam, tettem a dolgokat, ahogy mondani szokták: az élet nem áll meg. Attól függetlenül persze volt sokszor, hogy nap közben ha valami eszembe jutott, elsírtam magam, de ezek már csak ilyen pár perces dolgok. Ahogy múlik az idő, az ember beletörődik, megtanul a hiánnyal együtt élni. Mert természetesen elfelejteni nem lehet. Én 7 éve vesztettem el valakit, akit nagyon szerettem, a mai napig fáj a hiánya, bármikor tudok sírni, ha eszembe jut, de nem tehetek mást, élem tovább az életemet, és emlékezem Rá.

A temetés már számomra is egy lezárás. Persze utána is sokáig tart még feldolgozni, együtt élni a tudattal, de a hever érzelemkitörések utána már max esténként, itthon vannak.

Én egyetemista vagyok, egyébként pont tavaly volt szerencsém ahhoz, hogy miután meghalt a nagypapám, két napra rá el kellett mennem egy 4 napos mérőtáborba. A tábori megbeszélésen végig a könnyeimet nyeltem, fogalmam sincs miről szólt az egész, csak azon igyekeztem, hogy ne bőgjem el magam. Nem mondtam el inkább senkinek, nem akartam, hogy sajnáljanak, mert attól csak még rosszabb. Elmentem a táborba, ott nem volt időm gondolkodni, így kicsit kizökkentett, aztán pár napig még átvettem az itthoni letargikus hangulatot, majd eljött a temetés és utána kezdett minden visszaállni szépen lassan a normál hétköznapokba. A fájdalom ott marad, de a mi életünk attól megy tovább. Iskolába járni kell, dolgozni kell, enni kell...

A temetés szörnyű volt, de másnap dolgoznom kellett.

Nem tudom hogy éltem túl.

Viszont amikor bementem, sokkal könnyebb volt, és tényleg a temetés lezárás is egyben. Nem hittem el.

De egy ideig robot üzemmódban voltam, olyan automatikus volt minden. :(

Csak a túlélésért küzdöttem. (apám halt meg)