Miért jó egy apának, hogy egy semmirekellő idegroncsot csinál a gyerekeiből?

Kicsit bővebben leírhatnád. Nem engedte, hogy tanuljatok? Terror alatt tartott benneteket?

Sajnos vannak ilyen emberek. Ezek nemhogy apának, de semmiféle emberi kapcsolatra nem alkalmasak. Ha jól értem, valahogy azért mégis elvégezted az egyetemet, külön tudtál költözni. Tehát nem lehetsz semmirekellő. Innentől viszont a saját kezedben van a sorsod. Valahogy ki kellene lépned a múltadból, az elveszített lehetőségek gyászolásából. Ha megpróbálod magadat erőszakkal rávenni, hogy csak a jövőn járjanak a gondolataid, az "idegroncsság" is szépen, lassan lekopik rólad. Ami elmúlt azon nem tudsz változtatni, de ami jön még az csak rajtad múlik, apádnak már nincs hatalma feletted. Tűzz ki magad elé célokat, nagyon erős emberré tudsz válni így, hogy mindent magadnak teremtesz elő. Sajnálom ami veled történt, de én mindennek látlak, csak elveszett embernek nem. Erős vagy, csak még nem hiszed el!

Nem várt gyerek voltam, mikor kiderült hogy anyukám terhes velem, csak azért nem vetettek el, mert egyik szülőm sem abortusz párti, de apám egész életemben éreztette velem hogy senkinek sem kellettem. Arra nevelt egészen kicsi korom óta, hogy az ő bokszzsákja legyek, rendszeresen hangoztatta hogy másra nem vagyok jó, csak arra hogy rajtam vezesse le a dühét, mert miután megszülettem, már két gyerekre kellett költeni (van egy bátyám is, őt iszonyúan elkényeztették), és emiatt lettünk szegények, emiatt kellett lemondania mindenről. Részegen minden este kiültetett a konyhába és gyakran hajnalig tűrnöm kellett hogy ordít, szid, megaláz, ha anyukám közbe akart avatkozni akkor nem ritkán felpofozta, hogy mit képzel, mit szól bele amikor ő a gyereket neveli. Súlyosan depressziós, pánikbeteg lettem 15 éves koromra, amit ő lustaságnak, szimulálásnak fogott fel, és közölte anyámmal hogy ha pszichológushoz mer vinni akkor mindkettőnket kidob a lakásból, mert az ő családját nem érheti az a szégyen hogy elmebetegek legyenek benne. A középiskolát el sem tudtam végezni, amíg iskolaköteles voltam minden évben elkezdtem újra, de apámnak az volt a mániája hogy ha ő nem vitte semmire, akkor ne gondoljam hogy én majd fogom. Azóta eltelt 12 év, túl vagyok több öngyilkossági kísérleten és pszichiátriai kezelésen, de végül csak sikerült elérnie hogy egy selejt lett belőlem. Szívből kívánom az összes ilyen szülő kínhalálát.

Én látok sok olyan példát is, ahol a semmiből, szülők nélkül emelkedik ki valaki, intézetből jön és milliomos lesz, saját munkából, erőből. Semmi nem lehetetlen, csak akarni kell és nem a körülményeket hibáztatni. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy egyetemre menjek, mert nem is lett volna miből, 18 évesen dolgozni kezdtem és azóta is hajtok reggeltől estig, mégis boldog vagyok, nem hibáztatom a szüleim. Eleinte putriban laktunk, és volt, hogy kölcsön kellett kérni kajára. De ma már nincs ilyen és magamnak köszönhetem.

Nekem sem volt jobb gyerekkorom, de szerencsére legalább anyámra számíthattam gyerekként. Apám ugyanilyen önző volt mindig is, ígérgetett nekem fűt, fát, érettségire jogsit, lakást, meg azt, hogy kifizeti az egyetemet, de az egészből nem lett semmi. Gyerekkoromban, amikor kaptam ösztöndíjat a tanulmányi eredményeimért, azt anyám tankönyvekre és ruhákra szánta nekem, de egy nap arra mentem haza, hogy a szüleim azon veszekednek, hogy apám elitta az összes pénzt. Szóval járhattam továbbra is lukas zokniban és csöves farmerban. Sokan mondták anyámnak, hogy meg kéne válnia apámtól, mert ez az ember mindenki életét tönkreteszi, de nem tette meg. Ezért rá is haragszok, de már mindegy, felnőttem és próbálok ezeken a dolgokon túllépni. Nekem is kisiklott az életem érettségi után, de csodák csodájára talpra álltam és azóta nehezen is, de már van végzettségem, nemsokára lesz diplomám is és minden sokkal jobb. Foglalkozz csak a jövővel, a múltat már úgysem lehet megváltoztatni, annak már lőttek.

5-s, túl sok filmet nézel.

Az ilyen szülőket börtönbe kellene zárni.