Mit tegyek? Nem tudom, hogy meddig bírom még.

Kedves Kérdező!

Én úgy 5-6 éves lehettem, mikor apukám rajtakapta anyut az egyik barátjával az ágyban, miközben mi ott aludtunk a másik szobában (illetve aludtunk volna, de nem lehetett az ordibálástól). Akkor apu elköltözött otthonról pár napra. Aztán visszajött, kibékültek és így is volt egy darabig. Biztos volt még eset, de nekem a következő emlékem, hogy úgy 12-13 évesen azt kellett hallanom, hogy anya szintén apu egy barátját elégíti ki orálisan az előszobában, mközben nálam a szobában nyitva volt az ajtó. Aztán anyu "leköltözött" mostanában a pasijával a garázsba, ott úgy tűnik, kényelmesebb nekik. De ugyanezt el tudom mondani apumról is, neki is szokott lenni barátnője. Mikor mindkettőjüknek van, akkor egész jól megvannak együtt, de mikor csak egyiküknek, akkor pokol van otthon. Ezért is költöztem el a diplomaosztóm másnapján barátomhoz. Meg már az egyetem alatt is barátoknál voltam főleg, leginkább csak aludni jártam haza, vagy azt sem.

Viszont ennek ellenére, vagy éppen ezért nem hiszem, hogy én is olyan leszek, mint anyám vagy apám. Sohasem szóltam bele, mit csináljanak, viszont akárhogy kértek, nem falaztam egyiküknek sem. Így is ki lehet bírni. Nem mondom, hogy a gyerekkorom maga volt a paradicsom, de elviselhető volt. Az iskolában jó eredményeket értem el és jó eredménnyel diplomáztam. Most dolgozok, családot tervezek és igyekszem minél kevesebbet hazajárni.

Előző hozzászóló vagyok!

Azt elfelejtettem írni, hogy középiskola másodiktól dolgoztam suli mellett (korrepetáltam főleg), végig az egyetem alatt és egy fillért nem kértem otthonról. A saját számláimat fizettem, a könyveimet, ruháimat én vettem meg és többször még a családi hűtőt is feltöltöttem ennivalóval.

Persze, a családom számára a korrepetálás nem rendes munka, csak azt nem értem, akkor hogyan kerestem vele többet, mint őkhuszonsok év munkaviszonnyal. Meg emellett egy csomó helyre jártam kisegíteni, úszóversenyekre bírónak, keltetőbe, ilyesmi helyekre.

És akkor azóta is megkapom, hogy mert ők mennyit tettek értem, meg ilyesmi. Az ilyen embereket nem tudom tisztelni, még akkor sem, ha történetesen a saját szüleim. nem utálom őket, mert mégiscsak felneveltek, de néha jobban szeretném, ha semmi közöm nem lenne hozzájuk.

Kedves kérdező kislány!

Ha a szüleid külön szobában alszanak,akkor ott nagy gáz van és ezt mindketten tudják.Viszont egy felnőtt embernek ez nem normális állapot.Az lenne a csoda ha nem lenne szerető.

Nem neked a dolgod beleszólni a szüleid életébe,ha ezt apukád így elnézi(magyarul ennyire nem törődik anyukáddal,mint nő)akkor anyukádnak jogosak a szeretői.

16:46-os vagyok: Akkor kedves nagylány! :D

Igen, az a legjobb ha nem szólsz bele és nem törődsz ezzel. Úgy sem tudsz ez ellen tenni semmit. Örülj annak, hogy legalább nem vagy tanúja az eseményeknek... :)

Kedves Nagylány !

Nem akartalak lehurrogni, csak próbáltam tompítani a konfliktust. 15-16 éves lehettem, amikor rájöttem, hogy anyámnak van egy barátja. Ezt az értesülésemet megosztottam a velünk élő nagyanyámmal, aki akkor már 20 éve menyeként utálta anyámat. Nos, mindent elterveztünk, elosztottuk a vagyont,a gyerekeket, és módszeresen fúrtuk a házasságot. Egy év telt el így nagyjából, amikor apám négyszemközt határozottan közölte velem, hogy vegyem végre tudomásul, hogy szereti anyut, az ő dolgaikhoz pedig semmi közöm. Akkor nagyon rosszul esett, hiszen én voltam a hős, aki ezt a galád nőszemélyt leleplezi, de lenyeltem a békét. Most más 55 éves házasok, együtt vannak, és egyre kevesebb a vita közöttük. Ilyen szempontból jó, hogy együtt vannak, de ezt gyerekként átélni borzalmas volt. Meggyőzödésem, hogy innen ered nagyon mély házasságellenességem is. Azért tanácsoltam azt, próbálj meg közeledni anyukádhoz, mert így talán kisebb sérülésekkel úszod meg a dolgot.