Hogyan lehet lezárni egy kapcsolatot, amiben egy senkinek érzed magad?
Tudom, hogy ki kellene ebből lépnem, de még mindig él bennem a remény, hogy megváltozik. Ő is folyton mondogatja, hogy jobb lesz, odafigyel, stb, ugyanakkor továbbra is azt tapasztalom, hogy mindig mindenben én vagyok az utolsó helyen, csak akkor keres, ha nincs jobb dolga, elhanyagol, nem törődik velem. Tudom, érzem, hogy ennél sokkal jobbat érdemelnék, mert nem vagyok egy sz.r ember, de akkor miért nem tudok neki ajtót mutatni? Miért hiszem el még mindig, hogy változtatni fog? Miért adok neki folyton újabb lehetőséget?
Nem vagyok társfüggő vagy kapcsolatfüggő, vagy minek nevezik, csak boldog szeretnék lenni és ha új emberrel kellene ezt elérnem, az hosszú idő, míg ha ő változtatna, akkor azonnali hatása lenne. Talán ezért kapaszkodom annyira még belé...
Akik voltak hasonló szituációban, kérlek, segítsetek! Ti hogyan tudtatok tovább lépni? Hogyan lehet ignorálni azt, aki még mindig jön az ígéreteivel?
Én is éreztem hasonlóan, bár még egy relative "friss" kapcsolatban vagyok. Mindig csak mondtam, hogy ha nincs változás, akkor én lépek, de mint kiderült ezt a párom sosem vette komolyan.
Egyszer aztán tényleg felszívtam magam elé álltam és választás elé állítottam, hogy vagy érezteti velem azt, hogy nem csak egy tárgy vagyok, amit levesz a polcról fél órára, leporol, magáévá tesz, megsimogat, majd visszatesz két napra és minden mást előtérbe, elém helyez, hanem egy érző lény, akinek ennél többre van szüksége, vagy keresek olyat, aki megbecsül és a kapcsolatunknak vége.
Őszintén elmondtam neki, hogy egy nullának érzem magamat mellette és bármilyen nagyképűen is hangzik én úgyérzem, hogy amíg én érte és a kapcsolatunkért küzdök, ő pedig rá sem tojik, hogy szépen fogalmazzak, addig lehet más a tenyerén hordozna és másnak én lennék a világ közepe. Erre vágyom, figyelemre, szeretetre, törődésre és ha ő ezt nem képes nekem megadni, akkor tovább lépek.
Nagyon nyílt és őszinte beszélgetés lett ebből, olyan, amilyen előtte soha. Talán az életben először felfogta, hogy miről beszélek, nem tudom, lehet most eltökéltebbnek tűntem mint eddig, de azóta érzem, hogy erőlködik, próbálkozik és én már őszintén szólva ezt is értékelem.
Tudom, hogy nem fog és nem is tud egyik pillanatról a másikra megváltozni, de az hogy látom, hogy igyekszik, nekem már nagyon jól esik. Igyekszem tudatni vele, hogy igen, erre vágytam, dícsérni, bátorítani, mint valami kisgyereket, elmondani, hogyha valami nagyon jól esett és eddig hiányzott, stb. Jelenleg ez a taktikám és eddig beválni látszik, aztán majd meglátjuk. :)
Amíg szerelmes voltam, tehetetlen voltam. Minden bántás ellenére képtelen voltam végleg szakítani. Amikor lehullott a rózsaszín köd, egyrészt beláttam a saját hülyeségem, másrészt már kezdett egyre több minden idegesíteni benne, akkor viszont határozottan (le)léptem. Innentől bárhogy próbálkozott, nem érdekelt, lepergett rólam. Pedig nem volt egyszerű, mert gyakorlatilag több mint egy évig zaklatott, volt hogy a rendőrséget kellett kihívnom..
Azóta sokkal jobban érzem magam egyedül, mint vele.
Le sem merem írni, hogy mennyi időbe telt, mire eljutottam idáig.. Inkább igyekszem nem gondolkodni ilyesmiken.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!