Minden családban a kisebbik testvér a kedvenc? Veletek is éreztetik otthon? Hogyan teszitek túl magatokat rajta?

Nem. A családok egy részében kb. egyenlő a bánásmód, más családokban a nagyobb a csodagyerek, meg az elsőszülött, megint másoknál a kicsi, mert az a kicsi. Aztán egyes családoknál a fiú, mert az a FIÚ, aki továbbviszi a nevet (21. század???).

A degenerációk sora végtelen.

Nehezen tettem rajta túl magam, de beléetörődtem, mert egy felnőttet nem lehet megváltoztatni. Nálunk is ez volt... sztem az még pluszban közrejátszott, hogy ő fiúúúúú, és akkor mindent megcsinálhatott, engem mindig befogtak házimunkába, öcsém meg hevert az ágyán és nézte a tévét, és amikor 1x megjegyeztem, hogy neki is van két keze, el lettem mondva mindenféle lusta senkinek, akinek derogál a munka. Soha semmi, amit tettem, nem volt jó, kitűnően tanultam, és mindig meg akartam nekik felelni, de ezt természetesnek vették, egy-egy rossz jegy után meg jött az alázás, öcsémnek még a folyamatos karóit is elintézték egy ejnyebejynével. Előbb segítette apa ki őt a kocsiból, pedig a nőt illene talán, mindig az ő kedvenc kajáit főzték, neki egy legalja suli focibajnokságon kivédett labdájáért több dicséret járt, mint nekem azt országos tanulmányi verseny dobogós helyeimért... én egyszer mentem ki érettségire készülés közben 10 percre újságot olvasni, jött a hiszti, hogy milyen lazán veszem... öcsi meg félig az én tételeimet használta, feleannyit sem dolgozott, érettségi előtt 2 nappal állt neki nyelvtantételeket tanulni, elbődült, hogy jaj, nem fog sikerülni neki, erre ott simogatták, hogy nem baj, ha 2est hozol haza, akkor is szeretünk...

és a mai napig állítják, hogy hülyeségeket beszélek, és nem szeretik őt jobban, csak máshogy... köszönöm szépen. Nyilván ezért lett ő egészséges, én meg egy lelki roncs, aki abban a hitben volt, hogy soha senki nem fogja szeretni, mert soha senkinek nem elég jó, amit csinál. Aztán szerencsére jött a barátom, akinek végre el tudtam hinni, mert tényleg így gondolja.