Nem tudom hogyan legyen vele jobb viszonyom?

Nem hiszem hogy lehet béke :( :( :( Sajnálom ,és ne legyen igazam.

Én F/26 vagyok. -Nálunk is így kezdődött.

Ahogy komolyodtam egyre jobban láttam azt ,hogy kicsit se mennek úgy a dolgok itthon ahogy kellene. Ez a felfedezés már önmagában veszekedéseket szült.

A veszekedésekbe anyám szintén hasonlóan az én gyenge pontjaimat kezdte szurkálni kezdettől fogva ,mint ahogy a tied.

Csak az én anyám egyre inkább durvább dolgokkal jött ellenem ahogy telt az idő. Sőt a végén olyan dolgokkal dobálódzott amikről én nem tehetettem. Számomra az volt a gusztustalan ebbe hogy valahol ezekről anyám tehet de mégis én csipelem ezeknek a kereszteket. Sajnos nem vagyok magasan iskolázott. Persze anyám mindíg legrosszabb sulikba adott be úgyhogy ezen nem csodálkozom. Sose támogatott se a tanulásba se semmibe amit elértem valaha. Mind a szerencsének és a nagyszüleimnek és magamnak köszönhetem. Sokat segítettem anyámon mégis a szemébe egy senki és egy szerencsétlen semmirekellő vagyok. Csak az ő dolga fontos az enyém az bármi is semmiség..

A barátainak gonosz aljas embernek állít be.

Mikor összeveszik velem utána rendszerint a hogy nézel ki lelki duma jön csakúgy mint te esetedben a (úgymond lelki terror), Rendszerint én az idegtől már ilyenkor úgy beszélek vele mint az állattal. Akkor szó szót követ sorra kerülnek életem kudarcai (Exem munkám stb) a szájából ,hogy még azért a kést meg is forgassa a másikba. Rendszerint az ilyen viták már azon kibuknak manapság ha a pohár nem jó helyen van az asztalon. (Volt hogy anyám kihívta rám a rendőröket mondvacsinált ürügyekkel ,csak a rendőr látta hogy nem velem vannak itt a gondok és békén hagyott.) Ilyen akciók után mintha nem is lenne tudatában hogy mit okozhatott volna nekem. utána meg mintha semmi nem történt volna.

Bennem olyan lelki nyomást hagytak ezek a dolgok hogy olyan messzire futottam volna amilyenre csak tudtam. Így lettem kamionos.. Mert úgy érzem semmim sincs már abból az érzésből amit otthonomnak nevezhetnék. -Mindig úton ,én így menekülök a problémáim elől. (persze fél lábbal a sírban fél lábbal a börtönben ahogy ezt a szakmát emlegetik) És se család se barátok se bulik. Nekem ezekről kellett lemondanom anyám miatt. Szóval ez lett a vége.

Én azt javaslom neked kezdj el valahogy a saját élet felé készülődni mert 2-3 év és hasonló problémák lesznek. Utána vagy rámész vagy kényszerből menekülsz otthonról bárhová ,csak lelki békére találj. És ha gyorsan menni kell rossz döntéseket hozhatsz., és ott se tartasz mint előtte.