Hogyan mondjam el a szüleimnek a "betegségem"?

Nézd, ha ennyire félsz tőlük, akkor valahol ők rontották el a kapcsolatot. Neked, mivel te vagy a gyerek, alapból bizalom a természetes, csak valami külön ok lehet az, ami miatt nincs meg. Tehát: "-Anya, lehetek bizalommal?

-Lehetsz, kislányom. -De nem fogsz összeszidni, mint a multkor a töri egyesért? -Hát.. -Tudod mit anyu, hallgass meg jó szívvel, és beszéljük meg. -Csak nem vagy terhes?! -Nem anya, bulimiás vagyok. -Jaj, de megkönnyebbültem. Kislányom, ezzel foglalkozni kell. Megoldjuk. Elviszlek orvoshoz. Meggyógyulsz, ne félj, mindnet megteszünk, nem lesz semmi baj. "

Szurkolok Neked.

Én is voltam bulímiás 18 éves koromban, egy jó fél évig tartott, én nem tudtam magam hánytatni, mert sehogy sem jött össze, 15 kg jött fel fél év alatt. Senkinek sem tűnt fel, érdekes.

Ki kellene deríteni a pontos okát annak, mi okozza azt a stresszt, ami a kiváltó ok. Első lépés tényleg az anyukáddal beszélés! Lehet, hogy te pontosan tudod is, mi a probléma. Egy jó pszichológus is sokat segíthet, nem kell tőlük félni, nem leszel attól nem normális. A férjem is járt, csakhogy ő pszichiáterhez, és most semmi baja, túljutott a baján ő is. Sokat segített a szakember.

Szia!

Szerintem mond ezt:

Anya segíts kérlek, bulímiás vagyok!

Ez lesz az első lépésed a gyógyuláshoz. Anyukád segíteni fog, hiszen te vagy az élete!

Én is anya vagyok, ha a lányom ezt mondaná akkor megszakadna a szívem az aggódástól, szégyellném magam, hogy nem vettem észre hogy bajban van, és büszke lennék rá hogy képes volt segítséget kérni szorult helyzetében!