Normális dolog, hogy ennyi idő alatt megváltoztam gyökeresen?

Ne is foglalkozz vele.

Igen, normális. Én is kórházban voltam márciusban, bár közel sem annyit, mint Te, mégis teljesen megváltoztam. Azt mondták, nekem a kórházi időszak olyan volt, mint a gyász.

Először el sem hittem, hogy én kerültem kórházba. Annyi mindenem volt eltörve, rengeteget sportoltam, még sem volt semmi komolyabb bajom.

Aztán dühös voltam, lázadtam, hogy még mindig itt vagyok, nem voltam jó beteg, kiabáltam az orvosokkal, teljesen idegbeteg voltam. Kiszöktem dohányozni, ráadásul mindig látható helyen maradtam, hogy rám szóljanak. Pedig aláírtam, hogy amíg bent vagyok a kórházban (ráadásul akut voltam) addig sehol nem gyújtok rá, pláne nem a kórház területén. Fogalmam sincs miért csináltam. Talán azt reméltem, hogy majd meglátják, és hazazavarnak :)

Aztán mindent megígértem, csak cserébe hadd menjek haza. Pl. soha nem gyújtok rá többet, türelmes leszek az emberekkel, toleráns, értékelem az apró dolgokat, nem bosszankodom.

Az elfogadásig nem jutottam el, mert végül hazaengedtek, de nem hiszem, hogy örülnének ha visszakerülnék. Szerintem az orvosok/nővérek rémálma voltam.

Szóval ez normális szerintem, és nálam a dohányzásról való leszokás kivételével a többi tényleg megmaradt. Sokkal jobban szeretem azt a lányt, aki fiatal felnőttként jött ki a kórházból, mint azt a hülye p.csát aki bement.

20/L