Már semmi nem lesz olyan mint régen?
Másfél éve vesztettem el az édesapámat. Hirtelen történt nem számítottunk rá. Amíg a kórházban volt eszméletlenül nem vettem komolyan a dolgot, mert vele ilyen nem történhet meg. A tragédiák mindig másokkal történnek. De megtörtént.
Soha nem tudtam mitől lesz valaki felnőtt, az utóbbi másfél évben rádöbbentem, hogy felnőttem. Már semmi sem olyan mint azelőtt. Minden és mindenki megváltozott körülöttem. Vagy én változtam meg. Ami régen érdekelt, az ma untat. Akire számítottam arról kiderült, hogy nem képes mellettem állni. Vannak emberek akiktől eltávolodtam és vannak akikhez közelebb kerültem.
Ma olyan dolgokat tartok fontosnak, amiket régen teljesen elutasítottam (pl. házasság). Egész életemben arra készültem, hogy átvegyem a diplomámat, most pedig nem akarok elmenni a diplomaosztóra.
Úgy érzem valami kiveszett belőlem. És ez az érzés nem csökken csak erősödik. Az elején azt hiszem fel sem fogtam mi történt, ezét volt aki azt mondta érzéketlen vagyok. Aztán fél év elteltével jöttek a rémálmok, akkor azt hittem megőrülök, de nem akartam róla beszélni, mert akinek beszélhettem volna róla, annak enélkül is elég nehéz volt. Aztán elmúltak és maradt az üresség. Ma már csak elszorul a szívem és visszanyelem a könnyeimet, ha szirénázó mentőautót látok. És csak akkor sírom el magam, ha arra gondolok, hogy a leendő gyermekem nem fogja ismerni a nagyapját, ahogy én sem ismertem az enyémet és csak a mi elbeszélésünk alapján lesz egy halvány képe a legnagyszerűbb emberről akit valaha ismertem.
Enyhül majd valaha ez az érzés? Vagy minden örömben ott lesz ez az észveszejtő hiány?
válasza:Semmi nem lesz olyan mint régen, hisz mindenki és te is változol. Ha Édesapád élne (Isten nyugosztalja) akkor sem lenne minden a "régi". De ez nem feltétlenül borzalmas dolog.
Elvesztettem apámat 6 évvel ezelőtt. Ebben az esetben igaz a közhely, hogy idővel jó lesz. Nem voltam ott én sem, külföldön élek, aztán egyszer csak jött egy telefon.
A gyereked ismerheti a nagyapját. Az enyém 5 éves, mesélek neki róla, fényképet mutatok, megtanítottam neki apám kedvenc nótáját és ha meghallja valahol, már mondja is, hogy ez a papa kedvenc dala :)
Persze ez nem a hagyományos dolog, de nekünk ez maradt, ezzel a lehetőséggel kell élnünk.
Jobb lesz. És tudsz majd felhőtlenül örülni, még ha most nem is így érzed.
válasza:Szeretnék bíztató választ írni, de nem tudok. Idővel felejt az ember, az emlékek halványulnak, így a fájdalom is, ezért mondják, hogy idővel talán könnyebb lesz, de egyszerűen csak megtanulsz majd együtt élni a tudattal. A hiány viszont mindig ott marad majd, a fenti kérdésedre pedig a tömör válaszom: nem. Semmi nem lesz már olyan. Viszont idővel megtanulsz majd annak örülni, ami megtörtént, és nem azt siratni, ami nem. Adj hálát, hogy volt egy apád, akit szerethettél, akire felnézhettél, mert ez nem mindenkinek adatik meg.
Talán másfél év sok időnek tűnhet, de hét év után is - ha arra az emberre gondolok, aki gyakorlatilag azzá a példaképpé vált előttem, akivé az alkoholista apám nem tudott - néha a sötétbe suttogom: bárcsak itt lennél, bár tudnám, büszke lennél-e rám, bárcsak felráznál, ha hülyeséget csinálok... Bárcsak... Mind tudjuk, mit jelent ez a szó, akik elvesztettünk valaki számunkra fontosat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!