Ti felnőttként meg szoktátok mondani a magatokét a szüleiteknek, ha valami gond van?

kb. 10 éve élek külön. Anyu beteges, egész nap otthon van, kórosan el van hízva. Apu aktív, munka idő után is sokszor eljár szórakozni. Ma felhívtam anyut, hogy arra gondoltam, valamikor meg lehetne ejteni, hogy apu reggel elhozza hozzám amikor megy melózni, és este meg haza viszi. Erre jött a kifogásaival, mert nem is hiszem, hogy neki mennyi dolga van otthon stb. Én hogy is hinném, amikor dolgozó ember vagyok és a háztartás ugyanúgy el kell látnom. Ezért aztán meg is mondtam neki erélyesen, hogy hagyja már ezt abba és ne keressen folyton kifogásokat, hogy kimozduljon, erre elsírta magát és letette a telefont, azóta nem veszi fel, már vagy hússzor hívtam. Felhívtam aput. Persze ő nem volt otthon mert épp megint szórakozni ment. Megkértem, hogy hívja fel anyut, mert már arra is gondoltam, nem -e rosszul lett. Erre ő is lebaszott, mintha még gyerek lennék, hogy én hogy beszélek, meg kiabálok, pedig nem kiabáltam, csak nyomatékosan beszéltem. Mondtam neki, hogy anyu depressziós szerintem, mert otthon van egész nap, erre Ő: Mi vagyok én? Pszichológus? Mármint Én. Igaz, hogy félre jár ke_élni és azt is tudom, de azért ő szerinte minden kur_a fasza és én vagyok most a szemét, aki tiszteletlenül beszél, csak mert nem bírom már nézni, hogy anyám otthon élve sorvad el.