Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Anyukáméknak szóljak, hogy...

Anyukáméknak szóljak, hogy másik iskolába szeretnék járni?

Figyelt kérdés

Ez volt az első évem a gimiben. Jövőre másikban szeretnék tanulni, több ok miatt is.

Az első (és legfontosabb), hogy a mostani suliban rossz a kémiatanár, csak lediktálja a tananyagot és mi tanuljuk meg. A számolást sem magyarázza el jól, csak mondja, hogy ide meg ide mit kell írni.. Én orvos szeretnék lenni, és ehhez képest most év végén is csak 4-es leszek belőle, mert magamtól nem nagyon tudom megérteni a számolást, se a nehezebb anyagokat. Mások is panaszkodnak, hogy rosszul tanít. Az idősebb nővérem is (még gimnazista ugyanitt) ő is csak 3-as kémiából, mert neki is ugyanez a tanár tanítja. Sőt, az osztályban csak 1 ember lesz 5-ös, ő is csak éppen, hogy megkapta. Kinéztem egy olyan erősebb gimit, ahol van biosz-kémia csoport is. Ezzel az a baj, hogy ott már most 9.-ben volt heti 1 óra biosz, nekem meg nem. Ezt nyáron be tudnám pótolni, és akkor augusztusban kell valamiféle vizsgát tennem biológiából? Vagy hogy megy ez? A többi tantárgyból nincs eltérés.

A másik ok az osztálytársak, de ez mellékes, a fenti ok fontosabb. Az, hogy másik tanárt kapjunk, nem biztos hogy sikerülni is fog, mert a nővéremnek is 9.óta ő a kémiatanára.

Ti váltanátok sulit?


2012. máj. 28. 18:04
 1/7 anonim ***** válasza:
Hát ha ilyen komoly terveid vannak, akkor mindenképp elmennék másik suliba. Gondolom a szüleid is a javadat akarják, biztos nem lesz ellenvetésük. Sok sikert.
2012. máj. 28. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Nekem is ez volt az első éven és abban biztos vagyok, hogy nem ez az én helyem, nagyon nem szeretem, különös képpen az angoltanárom miatt. Meghát az osztály egy sz@r, elakarok menni, de nem tudom belemerjek-e kezdeni. Ha te ennyire biztos vagy benne először beszéld meg a szüleiddel. Arra nincs sok esély, hogy másik tanárt kapsz mert a bátyámnak kivétel nélkül ugyanazok a tanárai vannak most11.-ben, mint 9.-ben voltak.
2012. máj. 28. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

mindenképpen menj át másik suliba, mert innen nem fogsz tudni tovább orvosnak tanulni.

az osztályközösséggel nem kell foglalkozni, a suliba nem barátkozni járunk! én is utálom az osztályom, de már beletörődtem, mert olyan osztály nem létezik véleményem szerint ahol mindenkivel megérteted magad és jóban vagy!

2012. máj. 28. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
én is gondolom, hogy másik tanárt nem fogunk kapni, mert nővéremnek is 9.óta majdnem mindegyik tanára ugyanaz.. az osztálytársak nem különösen érdekelnek, mármint nem ez az elsődleges ok, de ami itt megy állandóan az osztályban, már kicsit sok, de inkább a kémiajegyem jobban zavar, mint ők. majd még ma vagy holnap beszélek is a szüleimmel. amúgy mint írtam, valamiféle vizsgát kell majd tennem biológiából? vagy csak az igazgató mondja, hogy meddig tanuljam meg az anyagot, stb..? igazából ez érdekelne. és köszönöm az eddigi válaszokat:)
2012. máj. 28. 19:00
 5/7 A kérdező kommentje:

2.válaszoló:

szerintem te is nyugodtan válts sulit, ettől nyilván csak jobb lehet. reménykedjünk, hogy mindkettőnknek jobb lesz:)

2012. máj. 28. 19:02
 6/7 anonim válasza:
Neharagudj, véletlen nem a Semmelweisbe jársz eü-szakra?:)
2012. aug. 6. 06:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Na sikerült váltanod?
2012. szept. 12. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!