Anya vett egy madárpókot, nem merek hazamenni. Mit tegyek?

nekem ez nagyon hisztis pitsogásnak tűnik. mert az is.

nos, én sem szeretem a bogarakat, rovarokat, főleg a darazsakat, mert félek, h megcsípnek.

egyszer voltunk egy kiállításon, ahol terráriumban voltak valami különleges csótányok. nézegettem őket, kérdeztem mik ezek, csípnek-harapnak-e :D mondta a fickó, h ezek se nem büdösek, se nem hangosak, és még csak nem is bántanak.

ekkor már kivette és a kezén mászott az egyik.

gondoltam teszek egy próbát, kértem, hogy hadd másszon rám az állatka. hát mi tagadás, izzadtam mint örömlány a templomban, de az első pár mp után elkezdtem simogatni a kezemen mászó kis csótit :D a párom még fotót is csinált rólunk :D sikerült legyőzni a félelmemet, hiszen rájöttem, hogy nem bánt a kis bogár, mi több, aranyosnak találtam. utána még órákig azon lelkendeztem, hogy milyen cuki volt, szívesen hazavinném.

a sok hüle kis pitsa biztos sikítana, ha rámászna egy ilyen, én pedig örültem, hogy ezt is kipróbálhattam.

Szeretem, amikor valaki képes legyőzni a saját félelmét, és akkor más betegségét rögtön hisztinek kiáltja ki. Szép emberi tulajdonság.

Megértelek, Kérdező, a te korodban Chemotox-szal az ágy mellett aludtam, és minden kis neszt kitinpáncél-zajnak hallottam. (Én a bogaraktól is undorodom.)

Nálam viszont csak rosszabbodott a helyzet. Tinédzserként csak annyi volt, hogy ha megláttam egy pókot, akkor megfagyott bennem a vér, leizzadtam, aztán valahogy mindig muszáj volt megölnöm, de közben a félelemtől könnyeztem. Nem sírtam, mert látni akartam, mit csinálok, csak elkezdett ömleni a könnyem. Aztán utána remegtem, és el kellett mennem hányni.

Most már ez mind nincs, mert helyette pánikrohamot kapok, elkezdem kapkodni a levegőt, és hiába próbálok mély levegőt venni, a tüdőm nem engedelmeskedik, és hát ilyenkor többnyire elájulok vagy csak összeesek.

Viszont azt rajtad kívül senki nem tudhatja - hiába állítják szent meggyőződéssel - , hogy Anyukád miért csinálhatta ezt. Gonoszságból vagy egy kevésbé átgondolt terápia gyanánt?

24/L

szerintem ha valakinek fóbiája van, forduljon orvoshoz és kezeltesse ki... nekem is picsogásnak tűnik, azért mondom ezt, mert nálam pl. pánikbetegség alakult ki, és azt is picsogásnak tartom, így inkább akaraterővel legyőzöm, mint hogy ilyen hülyeség vágjon taccsra.

én is féltem a bogaraktól gyerekkoromban. nem hagytam, hogy eluralkodjon rajtam, néha még rám jön a frász, de amikor egyedül voltam a dzsungelben, szakadt szunyoghálóval , égő lámpánál, hát... magamra voltam utalva, hogy megoldjam, és nem volt kinek vinnyogni. terápiának is jó volt, azóta kevésbé félek.

amúgy a madárpókot én is meg mrtem fogni a kiállításon. olyan puha, mint egy barack.

ahelyett, hogy nyavalyogsz, inkább legyen akaraterőd. győzd le a félelmet. kérj segítséget. nézegess pókos képeket, szoktasd magad hozzá, stb. amikor a madárpók levedlik, meg lehet fogni a szőrös vázát :D

anyukának meg joga van olyan állatot tartani a saját lakásában, amilyet akar, szerintem.

Mi értelme van ízléseken vitatkozni? Valaki a madaraktól, valaki a pókoktól fél és sorolhatnám, erről sokszor az ember nem tehet.

A következő buta hozzászólásra reagálnék, a 22-esre, íme:

"Sose értettem ezeket a irreális mértékű félelmeket !

.És én miért nem? Legszívesebben jól nyakon b@asznám az ilyet, hogy vedd már észre bameg, hogy semmi bajod nem lesz attól a kurv@ ... pici, ártatlan, szerencsétlen üvegbe zárt élőlénytől. "

Látni, hogy nem végeztél pszichológiát, biológusit, vagy orvosit. A fóbia többnyire evolúciós örökség, azért alakult ki, hogy megvédje az embereket a mérges pókoktól, hogy ne közeledjünk hozzájuk, s így megvédje az embereket a harapásuktól ( Lásd, fekete özvegy), s ezért félnek egyes állatok is az ellenségektől. Na most a fóbiát sokszor egy rossz tapasztalat, élmény váltja ki, de befolyásolja egyéni érzékenység, ami ugye a dns-ünkben kódolva van. Véleményem szerint pedig nagyon ronda dolog akár fóbiában szenvedőkön csúfolkodni, mert súlyos esetben ez már betegség, igazából nekem is pókfóbiám van és egyáltalán nem könnyű együtt élni vele.

De hogy a kérdésre is válaszoljak. Szerintem azért anyukádat vond kérdőre, hogy mégis ezt miért tette, mert ha egyfajta gyógyírt akart a fóbiádra, akkor lehet másképp állsz majd hozzá, de szerintem ezt akkor sem kellett volna meglépnie. A másik pedig, hogy azért ne akarj más családja nyakára csak úgy odaköltözni, még akkor sem, ha jó viszonyban vagytok. Vagy konzultálj az orvosoddal és, hogy beszéljen ő anyuddal. Nem lakhatsz mindig a barátodnál, tehát ülj le anyuddal és rágjátok át. Ha csak magának vette, még akkor is, ha tudja mi a betegséged, akkor meg valami visszavágás kellene neki, amitől esetleg anyukád fél, vagy ellopni a pókot, átköltöztetni barátod hozzájuk, mert tényleg beteg vagy, ahogy írtad a kezeléseidet. Szóval, hajrá.

Drága nagymamám nevelési trükkje volt a sötét szoba. Ha valami gondja volt velem, akkor fogott és bevágott a kamrába, aminek nem volt ablaka és otthagyott. Rettegek a sötétségtől.

Amikor anyu és apu éjszakás volt, akkor leáramtalanította a házat és leszarta, hogy ájulásig zokogok.

Csodálkoztok, hogy megkönnyebbültem, mikor meghalt?

Kérdező:

Annyit tudok javasolni, hogy jelentsd ki anyukádnak, hogy NEM MÉSZ HAZA, amíg az az izé ott van.

Pedzegetném, hogy a gyámhatóság nem örül az ilyesminek, mivel nem biztosít neked megfelelő légközt otthon.

Ugyanis egy szülőnek nem csak fizikai, hanem lelki szüksélgleteit is ki kell elégítenie a gyereknek, nyugodt és biztonságos otthont kell teremtenie.

Édesanyád ezt nem teljesíti!

Szeretem az ilyeneket, mint a 22-es.

Sötét, mint az éjszaka, és nem érdeklik a tények, amit ő igaznak hisz, az a tény. Csodálatos lehet ilyen egyszerű lényként létezni a világban.