Szakítottunk. Hogy hogy nem fáj? Nem jutott el az agyamig?

mindig féltem, hogy nem akar engem, hogy nem kellek, mindig ezt éreztette velem. mindig foggal-körömmel ragaszkodtam hozzá, meg akartam felelni.

már feladtam, most sem jó neki semmi, ami én vagyok.

felajánlottam fejezzük be, mert már oda-vissza kikészültem, nem bírom tovább.

annyit mondott rá, hogy ha ebben a kevés dologban nem tudok megfelelni, akkor pontosan, nem illünk össze.

hiába mondta, hogy nem csupán ezekről van szó. én Semmiben nem felelek meg neked. ő meg csak azzal jön, hogy szerinte ez pár bagatell dolog.

nos, így, hogy ezt megbeszéltük és vége, valahogy most életemben először (eddig mindig befarcoltam mellette, ha azt hittem vége)szóval most valahogy nem érzek semmit.

pedig ő volt a nagy ő...

vagy később fogok kibukni? nem értem.

volt már mással ilyen? ez valami önvédelmi mechanizmus? vagy mi?