Szoktatok a családtagjaitokkal a halálról beszélni?

Édesanyám megkért, hogyha ő meghalna ápoljam tovább a nagyit (rákos, nem tudja nagyon ellátni magát) és neveljem fel a 10 éves húgomat.

Én pedig a férjemnek mondta, hogyha még van használható részem, akkor azt használják fel, amúgyis nagy újrahasznosító vagyok (hathetente ürítetjük a nagykukát).

Nekem az már úgyse kell, másnak még jól jöhet.

Igen.

Ez természetes dolog. Egyik szülőmet már elvesztettem, a másik szülőm is idős, nejem szülei is idősek, neki még nagyszülője is él.

A halál az élet része. Mint olyat, tagadni és melőzni bolondság. Mi időnként nyíltan beszélünk arról, hogy mi lesz/legyen, ha valaki meghal a családban.

Nálunk ez időnként komoly beszélgetések témája volt, már jóval édesapám halála előtt is, és sokkal könnyebb volt feldolgozni az egészet úgy, hogy nem akkor szembesültem az elvesztésével, amikor az hirtelen bekövetkezett.

Igen szoktunk. Sajnos az elmúlt 7 évben is, és már idén is voltunk temetéseken. A gyerekeim már nagyok, de amikor kisebbek voltak akkor is beszéd téma volt az elmúlás. Minden temetésre eljöttek velünk, ha kérdéseik voltak illetve vannak őszintén válaszoltunk(válaszolunk) nekik.

Mivel a családunk vallásos, így a halált egyfajta átmeneti állapotnak tekintjük.Hiszünk a jó Isten irgalmasságában és a feltámadásban.

Annyit mondtam, hogy ha valakinek az én szervemre van szüksége, adják oda neki.

De nem foglalkoztat, milyen lesz a temetésem.

Ha 2 milliós koporsóba temetnek el,vagy csak elhamvasztanak, én attól nem támadok fel.

Olyan temetésem legyen, amire pénzük van. Ne verjék adósságba magukat, mert meghaltam.