Hogyan adnád a tudtára, hogy nem vagy a személyi titkára, hogy mindenben kiszolgáld? Többi lent.
Külfödön élek és most hogy szakítottunk a párommal elég nehéz megbírkóznom dolgokkal, munkát kell szerezzek, másik albérletet hirtelen stb.
Van egy lány, aki inkább csak ismerős, nem tekintek rá barátként, nem bízom benne 100%ig. Ő most csinálja a diplomáját, elég stresszes neki is. Néha szoktunk beszélgetni, bár így utólag rájöttem, hogy mindig volt valamilyen szándék, haszonlesés a részéről.. Ilyenek, átjöhet-e mosni hozzánk, és ha lehet menjek el érte, mert sok a cucca, utána meg természetesen a vizes cuccal hazamenni még nehezebb vigyem is haza.. Közben beszélgettünk, épp nagyon padlón voltam, így jól esett, hogy addigse voltam egyedül.
Kölcsönadom-e a kocsimat, mert ezt meg azt kell vásárolnia és busszal drágább és messze van. Többször volt , hogy odaadtam, de a benzint ki is fizette.
Sosem volt úgy, hogy ők minket hívtak (amíg együtt voltam a párommal, az ő párja jó barátja az exemnek) csak és kizárólag valahová, mindig volt valami más apropó ami miatt minket is hívtak. Ellenben mi több alkalommal is készültünk úgy szombat estére, hogy azt nálunk töltjük el, nem kevésbe teltek ezek az esték se, de amikor ők mondták, hogy akkor legközelebb náluk, sosem lett belőle semmi.
Ma szintén megtalált, hogy vigyek már neki egy zsák gipszet a műhelyébe, mert az iskolából ma nem visznek neki oda gipszet. Mondtam jó, majd később most dolgom van. Erre írom, hogy akkor most ráérek és közli, hogy akkor 1 óra múlva találkozzunk a műhelybe, írom, hogy nem fogom egyedül bepakolni a kocsiba, neki van rá szüksége, akkor visszavett, hogy jaaj igen, oké, bocsi, akkor 1 óra múlva a suliban. Bepipultam, elindultam egyedül, megoldottam neki, de a gipsz mellé az összes nálam maradt cuccát letettem a műhelyébe és írtam neki 1 sms-t, hogy kész, nem akartam várni, mehetsz a műhyledbe.
Most meg írja az sms-t, hogy jaaajj, bocsi, ez egy kicsit egoista volt a részemről, bocsánatot kérek. Valami bajom van-e vagy van -e valamire szükségem!!!
Visítok az idegtől, van nagyobb gondom is, de ezen annyira felhúztam magam, hogy nagyon!
Ne voltam jó sosem abban, hogy nemet mondjak, de most nem akarok mást mondani, hogyan tudnám az értésére adni ÚGY, HOGY MEGÉRTSE? DE NE LEGYEK ÁLLATI NAGY BUNKÓ?? Ez a kérdés, hogy hogyan? Nem kenyerem a szitkozódás de most legszívesebben az jönne ki!
Ti hogyan adnátok az értésére, hogy elfelejthet?
Nekem van egy ilyen öcsém. Általában segítőkészek vagyunk.
De amikor az -kissé túlzó a hasonlat- "ingyenélő hereállomány" "mindenét" akarná, akkor egyszerűen nemet mond. Lehet ezt szépen is, de félreérthetetlenül. Már addig eljutott, hogy felvállalja, ha szükséges a vitát. Meghúzza a határt, eddig és nem tovább.
Tapasztalat, hogy a másik fél a probléma közepén is kerek-, értetlen szemmel néz. (Hagy nézzen.)
Tanácsom annyi, hogy oldja meg a saját, speciális problémáját mindenki maga, mert a poliplábaikkal idővel körbefonnak az ehhez hasonlók és nincs menekvésed.
Az a probléma, kedves kérdező, hogy a jelek szerint beestél egy játszmába, áldozatként. A barátnőd mindig csak annyit ad vissza, amivel benned (hamis) hálaérzetet kelt, bizony hamis bűntudatot (azért, hogy el mered hagyni őt, azaz kirúgni az életedből). Azért hamis, mert akkor nincs benned alapja, nem benned gyökerezik a bűntudat, mert te nem hibáztál. Aki ezt teszi veled, az akarja, hogy te érezz bűntudatot és te ne is cselkedhess másként, csak ahogyan ő akarja.
Mivel kicsit lelkileg össze van szakadva - a szakítás meg minden miatt - ezért erősebben vagy sebezhető, és ezt az olyan embertípusok, mint a kedves barátnőd bizony megérzik és rájátszanak, hogy a hatalmukban tartsanak.
Az idegesség nem jó tanácsaadó.
Dönts el magadban, hogy van-e szükséged ilyen emberre vagy sincsen, mit jelen a számodra a barátság és ha minden önmagadnak feltett kérdésédre az a válasz, hogy nem, köszi, nem kell barátnak többé, akkor ragaszkodj ehhez a döntéshez.
Higgadj le - legalább addig, amíg közlöd vele a döntésedet -, akár gyakorolj előtte magadban, hogy miket akarsz elmondnai, vagy írd le, és döntsd el, hogy írásban vagy-e jobb vagy szóban: azt a formát érdemes választani a kirúgáshoz. Esetleg a szóbelinél a telefont. A lehető legnyugodtabb fejjel közöld hogy ez van, pont. Részedről lezárva. Semmi mást nem mondj, mert azonnal belekapaszkodik a legelső érzelmi szálba és belevon, lehúz a maga szintjére, és ott a rutinjával legyőz. Nem szabad hagyni.
Tudom, hogy nem az én dolgom, de leírom, hátha segítek vele neked egy kicsit: a barátoddal való szakítás és a barátnőddel való szakítás nehéz dolog. A barátnő-dolog gyökere sokszor az anyában, nőtestvérben keresendő. Ha érdekel a tanácsom, akkor szívesen elmondom csak mint javaslatot, hogy melőtt legközelebb barátodul választasz egy nőt, alaposan gondold át a fentiekhez való viszonyodat, különben mindig ilyen libákat fog bevonzanai, akik mást se tesznek, csak lábtörlőnek/titkárnőnek/ugorj kiskutyámnak stb. használnak.
Személy szerint nagyon is helyeslem, hogy kirúgod, már azért is, mert az exeitek kapcsán mindig sebezhető maradnál. Jobb mindent lezárni, mielőtt újba fog az ember.)
Nekem is volt ilyen barátnőm, iszonyat nehéz volt tőle megszabadulni, és nagyon sokáig kihasznált engem. Nehéz lecke volt, jól megszenvedtem, mire kikeveredtem belőle, de utána jobb lett minden.
Tudod a dolgod! Tedd! Ne hagyd magad! Gyakorlat teszi a mestert!
Ettől függetlenül persze empatikus maradsz, de ez nem jelenti a "hülyeséget." "Illetve a személyi titkár státuszt."
Az érzelmi zsarnokokat- észre se veszed kik is ők, mert annyira ügyesek - a kegyes hazugsággal kikerülheted.
Dolgod van és kész, nem érsz rá. Tartsd távol magad az életétől! Ha nyugalmat szeretnél.Fel kell ismerni őket! Időben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!