Elmondjam neki mit érzek, vagy már mindegy és csak a méltóságomat veszíteném el?
Szakítottunk 3 év után, mindkettőnk életének legmeghatározóbb 3 évét töltöttük együtt. Az utolsó néhány hónap már kínlódás volt, illetve ő igyekezett, de én kínlódtam. Két hete vagyunk külön, múlt héten költözött el, de minden nap látjuk egymást, mert együtt dolgozunk. Én teljesen átértékeltem a múltat fejben, és azt érzem, hogy szeretem, hogy nem akarom elveszíteni, hogy rengeteget hibáztam és nagyon sok mindent másképp csinlnék ha kapnék még egy esélyt. Tegnap láttam egy csajjal, nem csókolóztak vagy ilyesmi, de nagyon egyértelműnek tűnt a szituáció.
Nem tudok aludni, nem tudok enni, annyira hiányzik, hogy azt érzem kiszakad a lelkem. Nem tudom eldönteni, hogy most mondjam el, mikor még talán nem késő, vagy hagyjam kicsit élni, fejlődjek abban bízva, hogy visszatalál hozzom. Én 26 nő vagyok, ő 30 férfi. Ti mit tennétek? Elmondanátok ami még kikívánkozik, vagy megírnátok egy levélben, vagy hagynátok a francba? Hülyét csinálnék magamből ha a nyakába borulva bőgnék, hogy én szeretem, és megbántam, hogy ez lett belőle?
Szia!
Szerintem is mondd el neki azt, amit ide leirtal.
Ha valoban tiszta fejjel gondoltad at a dolgokat, akkor ebbol meg siman lehetne akar jobb kapcsolat is, mint elotte.
Velem tortent egy honapja, hogy szakitottam a parommal.. teljesen ugyan ez a szitu volt, szorol szora.
Napokig gondolkodtam, hogy mi tevo legyek, leirtam mindent egy fuzetbe, mikor mire gondoltam, miben szeretnek valtoztatni, mit varok ettol a kapcsolattol, hogy majd megszakadt a szivem..
Vegulis 2 het mulva oda adtam neki, amikor jott a cuccaiert.
Igazabol nem tudtam, hogy ad-e meg egy eselyt, mert ugy nezett ki, mint akit mar nem is erdeklek, de amikor elolvasta nagyon orult neki, mondta, hogy mar pedig kezdett lemondani rolam.
Szerintem leirhatnad esetleg Te is, mert en ugy vagyok vele, hogyha valami fontosat akarok mondani, akkor utana jut csak eszembe a lenyeg, meg ilyenek..
Jaj, meg szerintem ne varj ezzel sokat.
Ha esetleg erzi, hogy van meg eselye Nalad, akkor csak ketelyek kozt hagyod..
Egy probat siman meger.. Ha tenyleg szereted, akkor tedd felre a buszkeseged.
Sok sikert!
Valoszinuleg ugy ertette, hogy mar ezert erdemes volt szakitani, hogy ilyen szep levelet tudj irni neki, s belasd, hogy hibaztal.
Szerintem meg az evfordulotok elott talalkozz vele, de ne is ugy, hogy most ez egy konkret randi lesz, csak uljetek be valahova egy kavera, beszelgessetek. Ez nem szamit "nyomulasnak" se. Aztan ha esetleg jol el lesztek, meg minden, latod rajta, hogy van meg esely, akkor utana lepd meg.
Azt hiszem, hogy tisztaban van o is azzal, hogy az ember nem tud megvaltozni egyik naporl a masikra. Az viszont mindenkeppen pozitivum, hogy erte kepes vagy ezt megtenni.
Semmi kepp ne add fel, egy probat meger. 3 evet nem felejt el ilyen hamar az ember..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!