Szerintetek miért van együtt egy olyan házaspár, akik kölcsönösen csalják a másikat?

Gyerek, anyagiak stb.

Nem egy ilyen párt ismerek. Tudják,hogy nagy vita lenne a vagyonmegosztással, gyerek is van stb. Nem mindig olyan egyszerű ám egy közösen felépített életet feldobni.

Az én szüleim anno azért nem váltak el, mert Anyukám nem tudna egyedül megélni, nem veszik fel sehova elég beteg is sajnos. Apukám meg állandóan összevissza dolgozik, sosincs otthon, most, ha Ő hazamegy pl 2-3 hét elteltével milyen por várná? Se meleg kaja se semmi. Az meg a másik, hogy nem tudták volna egymást kifizetni, ugyanúgy egy lakásban éltek volna, annak meg semmi értelme.

De szerencsére a probléma magától megoldódott. Élnek békében, nyugiban hál' Istennek. :)

23/N

Abból, amit írsz, te a férj "ismerőse" lehetsz...

Leírom a saját példámat, és látni fogod, hogy nem minden fekete vagy fehér...

Szóval a fenti sztorit akár rólunk is írhattad volna, mert úgy nagyjából el tudom képzelni, hogy a férjem így írná le a házasságunkat... csakhogy egy szó sem lenne igaz belőle!

Mert mindenki a maga szempontjait mutatja be! Az én férjem a kezdetektől tart magának "tartalékokat" - tudod, az a nő, aki meghallgatja, pátyolgatja, akinek szidhatja az asszonyt és igazat ad neki. Nem fekszik le velük, csak "lebegtet"...

Párszor lebukott... azzal védekezett, hogy a fizikálisan soha, és ő csak velem akarja leélni az életét...

Közben teljesen elhidegültünk egymástól, ő az összes érzelmi életét idegen nőkkel élte, szexuális életet meg azért nem él, mert aszexuális... (évekbe telt, mire erre rájöttem). Válni nem akar.

Én felajánlottam a nyitott házasságot, mert elegem lett az állandó titkolózásból, hogy folyton kamuzik hol van, kivel. Tőlem csinálhatja nyíltan, oda megy, ahova akar, nem kérdezem! Így legalább nem őrülök bele.

És mivel sem érzelmileg, sem szexuálisan nem elégít ki, nyitott szemmel járok én is. Tudom, undorító, de ilyen esetben bizony kézenfekvő az, hogy két házas ember keveredik össze, akik biztosan nem akarnak egymástól többet, csak megadni azt, ami otthon hiányzik a másiknak.

Hát ennyi a történet egy kicsit más szemszögből.

Ja, és a sokat balhéznak dologra még reagálnék...

Úgy fél éve rengeteget veszekedtünk. A férjem persze előadta az egész "háremének", hogy micsoda hárpia vagyok, élni sem hagyom, és milyen rossz a gyereknek.

Amióta el tudtam engedni érzelmileg, én már nem veszekszem vele egyáltalán. A hangomat nem emelem fel, nem piszkálom, nem kérek számon semmit... (de ha valamiben segítséget kér, szó nélkül segítek neki).

Abbamaradtak a veszekedések? Részemről igen.

Ő viszont minden áldott nap úgy jön haza, hogy valamiért "lecsesz". Ő maga teszi pokollá a saját életét, aztán panaszkodik annak, aki meghallgatja.

Nagyon könnyű egyoldalúan beállítani dolgokat! Hidd el, ha nem csak a pasi álláspontját ismernéd, meglepődnél!