22 évesen még változik az ember személyisége?

Mindenki változhat! Pl. az életben történt események hatására. Más kérdés hogy a legtöbben inkább nem is strapálják magukat azzal hogy meg akarjanak változni, kijelentik hogy ez lehetetlen, mivel nekik könnyebb megmaradni a kis kényelmes komfortzónájukon belül és aztán másokat okolni azért mert ők boldogtalanok.

Amúgy általában az embernek kb. az ötödik X után válik igazán nehézzé a változás. Ilyenkorra már tényleg annyira kiforrott a személyiség hogy irtózatosan kevesen kísérlik meg a dolgot.

Én lassan 50 leszek, de amiben akarok, és tudok, változom.

Amiben viszont nem akarok, abban akkor sem fogok, ha mindenki a feje tetejére áll.

pont 22 éves koromra tettem szert annyi önismeretre, hogy elkezdtem változtatni magamon, a rossz szokásaimon, idegesítő felesleges dolgaimon.

szóval bőven. ezért sem szeretnék mostanában gyereket vállalni, hiszen érzem, hogy még folyamatosan változok, és talán 30 évesen elérek oda, hogy biztosan tudom ki vagyok, és mit akarok.

most vagyok 24.

"Mindenki változhat! Pl. az életben történt események hatására. Más kérdés hogy a legtöbben inkább nem is strapálják magukat azzal hogy meg akarjanak változni, kijelentik hogy ez lehetetlen, mivel nekik könnyebb megmaradni a kis kényelmes komfortzónájukon belül és aztán másokat okolni azért mert ők boldogtalanok. "

Ez alapvetően rossz hozzáállás.

Figyeld csak meg, hogy általában nem azok boldogtalanok, akik kijelentik, hogy lehetetlen változtatniuk magukon. Hanem azok, akik mindenáron megakarnak változtatni valakit, de e tervük sehogyan sem jön össze. Ezáltal nem lesznek sosem boldogok, és a megváltoztatandó személyt okolják saját boldogtalanságukért, amiért azok maradnak a kis kényelmes komfortzónájukban változatlanul. Ha nem szakítják meg sürgősen a kapcsolatot, akkor a szegény kis komfortzónás is boldogtalan lesz, mert kínozza a másik, aki szintén nem hajlandó változni, csak épen tökéletesnek képzeli önmagát...

Vajon a Kérdezőt valójában mi érdekli? Kíváncsi csak, hogy ő maga mennyire fog még változni? Vagy pedig, hogy mondjuk mennyire tudja saját igényei szerint "megnevelni" az aktuális barátját/barátnőjét, mert mondjuk tetszik neki külsőre, de a belső tulajdonságai és szokásai nagyon nem kedvére valók talán?

Ez a baj, hogy alig van ember, aki képes elfogadni a másik személyiségét. Legtöbben kényelmesebbnek tartják a másikat okolni, hogy nem változik, holott csak saját maguknak kellene megértőbbnek és elfogadóbbnak lenniük.

Jobb esetben szakítanak, de ha mondjuk egy szülő-gyerek kapcsolatról van szó, akkor már sokkal nehezebb az ügy. Vagy ha társkapcsolatról, ahol már gyerek is van, mert ez esetben a gyerek mindig sérül.

Így keletkeznek a boldogtalan egyének, a boldogtalan családok, ezek kimennek az utcára és morcosságukkal csak fertőzik a még boldog embereket is... Na majd jön egyszer a világvége és rend lesz............

16-os válaszoló! Én nem a másik megváltoztatásáról írtam hanem önmagunk megváltoztatásáról. Másokat nem tudunk megváltoztatni, csak elfogadni őket olyannak amilyenek.

Azok lennének boldogtalanok akik mindent beletesznek abba amit el akarnak érni? (pl. saját életük ill. önmaguk megváltoztatása) Tudod ha te mindent megteszel akkor a végén lesz benned egy belső elégedettség még akkor is ha netalán nem sikerülne elérni amit szerettél volna. Elégedettség mert te mindent megpróbáltál. Ha ez nincs akkor nem tett meg mindent az illető, belső önmarcangolás van hogy "mi lett volna ha ezt léptem volna meg az helyett".