Szeretem anyukámat, de akkor miért érzek így?

A helyzet az, hogy nagyon szeretem anyukámat tényleg amennyire csak lehet.

De az a gond, hogy mindig mikor hazaérek az iskolából,megkérdezi,hogy milyen volt a suliban,hány órád volt..stb.

Körülbelül ennyi a beszélgetésünk,meg néha megkérdezi,hogy kérek-e enni,inni.

valamiért úgy érzem nem tudom megbeszélni vele a dolgokat mert ha megpróbálom vagy más témára vált,vagy közli,hogy ne fárasszam.

Egyszerűen senki nincs akivel megtudom beszélni a dolgokat,pedig néha tényleg jól esne ha kibeszélhetném magamból ami bánt vagy aminek örülök.

A barátnőim meg azok a tipikus "vihorásszunk mindenen" fajták,velük végképp nem lehet ilyenekről beszélni.

Mit tehetnék ?