Valaha vége lesz ennek? Vagy minden szomszéd férfi csorgatni fogja a nyálát utána?
A lényeg, hogy a szomszédságunkba költözött egy fiatal házaspár. (33/F, 23/N)Nagyon szimpik, meg minden. Nincs is velük semmi gond.
Ami zavar, hogy azt vettem észre, hogy a környék férfiai "oda vannak" a fiatal kis feleségért. Pedig fura, de a lány egyáltalán nem hivalkodó, nem kacérkodik. Tény, aláírom, hogy így női szemmel nagyon csinosnak és szépnek tartom. Nem tudom hogy csinálja, de valahogy az ujja köré csavarja a férfiakat.
A környékünkön szinte csak fiatalok (30-40 éves párok a gyerekeikkel) élnek. A múltkor azt vettem észre, hogy a szomszéd férfi (felesége van) leste a csajt, miközben az tett-vett a portájuk előtt.
Mikor látom a csajt, valamelyik szomszéd férfi tuti stíröli. Ami már nálam is kicsit kicsapta a biztosítékot, hogy a múltkor az én férjemet kaptam rajta, hogy az ablakból lesekszik a csaj után.
Én aláírom, hogy fiatal, meg csinos, és tényleg nagyon kedves lány. Tehát nem mondhatok rá semmi rosszat, mert nem viselkedik ribisen, nem teszi-veszi magát a férfiaknak, de kicsit, öhm, felzaklat a dolog.
Nem mondtam a férjemnek, meg nem vitázok ilyen kis butaság miatt, szóval ne értsetek félre.. kérlek.
Lehet, talán egy kis féltékenység is van bennem a saját férjem miatt.
Vajon ez a környék férfiainak most újdonság? Tehát, ilyen szenzáció, ami 3 napig tart? Vagy mostantól ez a lány lesz a környék azon csajszija, aki "elszédíti" a szomszéd férfiakat?
Bocsi, ha zavarosan írtam le, csak kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Kedves Kérdező!
Teljesen megértelek:) Nem életed nagy problémája ez, csak szöget ütött a fejedben:)
Nos és elmondhatom magamról, hogy mindig nagyon vonzó, titokzatos, soha nem kérkedő, csendes lány voltam. És a pasik imádtak és "kergettek". A nők a környezetemben elkezdtek utálni, a pasik pedig egyre jobban udvaroltak. Nem tehettem róla... Én sem hivalkodtam soha, pont ellenkezőleg, de lehet éppen ez volt vonzó a férfiaknak, mint ahogyan a szomszédasszonyod esetében is ez lehet. Éppen azért mert fiatal, szép, de nem kérkedik üdeségével, még inkább csábító a férfi nép számra:)
Most 33 éves vagyok, van férjem, gyermekem és bár még mindig csinos vagyok és ápolt, azért közel sem az a friss hús már, mint voltam 10 évvel ezelőtt... Ez az élet rendje:)
Ha a szomszédba költözne egy 23 éves fiatal lány, biztos már ő lenne a középpont!
Biztosan Te is voltál 23 éves és nagyon vonzó, most át kell adnia terepet az új generációnak:) Nekem már csak az számít, hogy magamnak és a férjemnek tetszedjem, a többi nem érdekel. Már azon filózok, hogy az én gyönyörű lányomat hányan fogják lesni majd a lépcsőházba ha felnő:)
Most miért kell csesztetni a kérdezőt???? Szerintem aki tud szöveget értelmezni, az érti, hogy egyébként semmi baja a csajjal, csak szimplán van benne egy egészséges kis féltékenység. Lehet szentnek beállítani magad, de ez normális emberi tulajdonság és attól, mert lehurrogod a kérdezőt, még LÉTEZIK!
Én értem, amit írsz kérdező, valószínű, hogy a szépségen kívül tényleg van egy kisugárzása a lánynak, ami miatt jó ránézni és ÉRDEKES! És ezzel alapvetően nincs is probléma, amíg annyiban marad a dolog, hogy a férfiak nézik, de a feleségükhöz hűségesek maradnak, illetve a lányka is tovább szereti a férjét és nem ad lovat a nézelődő férfiak alá. Te pedig kérdező, nem igen tudsz mit csinálni, hanem megpróbálod magadban elfogadni, hogy ez van, lehet, hogy idővel csitul a figyelem irányába, de az is lehet, hogy mindig megmarad a varázs. :)
A nő nem provokál senkit. Szereti a férjét.
Jól mondtad: minden csoda 3 napig....
ez aranyos történet :) féltékeny vagy, de ebben nincs semmi rossz :) nekem is furán esne, ha a párom nézegetné... de ha a lányzó tényleg semmi rosszat nem csinál, akkor szerintem ez plátói az összes férfi részéről :)
az én párom is az egyik szomszéd csajt hesszeli nyáron. ugyanis mi társasházban lakunk a 3. emeleten. a szemben lévő házban van egy nőci, semmi olyat nem csinál, ami botránkozásra adna okot, viszont az nagyon nagy erkélyük van, és nyáron oda süt a nap. Napozni szokott, monokiniben :D a párom néha odasíndít, én is megjegyzem, hogy jó alakja van, szép a színe, oszt bemegyek a lakásba :) az erkélyek hátsó kertekre néznek, tehát nem az utcára, a nő még nem szúrt ki minket :)
szerintem ebben nincs semmi rossz :)
:)) Köszönöm a sok választ!
Valóban nem ez a legnagyobb problémám..igazából, nem is nevezném problémának.
A múltkor, mikor észrevettem, hogy a szomszéd pasi lesi a csajt.. :) Én őszintén egy jót mosolyogtam rajta.. nem bosszankodtam, meg nem is lettem ideges..semmi!
Igazából, csak arra voltam kíváncsi, hogy vajon az újdonság varázsa bolondította meg a környék férfiait, és idővel el fog ez múlni, vagy nem.. :)
Én is voltam 23.. és utánam is sok férfi megfordult. Ez az élet rendje. Egyébként szerintem egy 30 és 40 éves nő után is simán megfordulnak a pasik.. :) Dehát, mégsem vagyok már 20 éves :)
:) kiegészítés:
az is egy jó pasinevelő ám, ha észreveszi, hogy a 17 éves srác is "konkurens" - távoltól volt hasonló helyzetem, hát én fegyelmezni kezdtem magam, a bámészkodásomat !
Ismerős. :) Alattunk is lakik egy ilyen csaj.
Egy ideig zavart, aztán már nem. Valahogy elmúlt a "varázsa", egy ideig ő volt a téma, minden pasi a lakótömbben rá csorgatta a nyálát, aztán mivel a csaj makacsul lerázta mindet, nem lett már olyan érdekes.
Nem tudsz mit tenni, és ha a férjed előtt kimutatod hogy zavar a csajszi jelenléte, csak olajat öntesz a tűzre.
Nehéz, de le kell sz*rni.
Ha a csaj olyan szomszédszédítő fajta, akkor lehetne bűnronda, akkor is levadászna egy férfit magának (ami tegyük hozzá nem csak az ő bűne lenne, ehhez két ember kell)
Ha meg nem az a fajta, akkor hiába is minden, akkor sem fogja adni magát.
Én a munkahelyemen töltöm be ezt a szerepet, pedig esküszöm, még csak túlzottan nőiesen sem öltözködöm. Csak vékony vagyok és fiatal, a sok "vénembernek" meg ennyi is elég lenne. De hát belőlem nem kapnak. :D
Sajnos emiatt már támadt is meg egy kedves feleség, pedig én nem tehetek arról hogy a drága ura az én profilképemre veri a ***-t.
Mondták már rám is, hogy hiába nem úgy öltözködöm, van egy szexuális kisugárzásom. Lehet... vagy csak fiatal vagyok a sok idősebb kolléga között és ezért látnak vonzónak. Mert a lakókörnyezetemben nincs ilyen hatásom. :P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!